Irodalmi Szemle, 2001

2001/1-2 - KORTÁRS MAGYAR IRODALOM - Cselényi László: A Péterek irodalma (Lengyel Péter, Hajnóczy Péter, Nádas Péter, Esterházy Péter) (miniportré)

Kortárs magyar irodalom

alábbis a címek logikája szerint) bizonyosfajta „trilógiát” alkot két korábbi kötetével, a színjátékokat tartalmazó Színtérrel\ és az ugyancsak esszéket, kritikákat tartalmazó Nézőtérrel. A Játéktér mindenesetre nem egyszerű „folytatása” amazoknak, még a fogalom átvitt értelmében sem, inkább csak sejtetése akar lenni a címadás Nádas (s általában az újabb magyar irodalom egyik (igényesebb) része ama tulajdonságának, hogy nem külön-külön könyveket alkotunk, hanem egységes életművet, amelyben minden mindennel összefügg.

„A tisztességes mondat ugyanis hatalmassá teheti az embert, de az ember nem hatalmaskodhat a mondaton... A tisztességes mondatban egyszerre két erő dolgozik. A képzelet vágtat előre, a tapasztalat ballag utána, ellenőrzi, olykor visszafogja, fékezi ezt a vágtát, és így a jó. A képzelet kiterebélyesít, kacsokkal elindáz, szétkapaszkodik, a tapasztalat visszametszi, irányt szab, lekacsozza, s így a jó. Ez a megállapítás a képzeletből születő mondatra áll”

ESTERHÁZY PÉTER

„Esterházy Péter huszonhat évesen is kész, érett egyéniség, kirobbanó nyelvi képességekkel. Könyve túllépi a gyerektörténetek illetékességét... A Fancsikó és Pinta — úgy érzem — új magyar írót avat” — írta Kis Pintér Imre az első Esterházy-könyv megjelenésekor, s a második kötet (Pápai vizeken ne kalózkodj!) apropóján ezzel egészíti ki mondandóját: „E. P. mégiscsak a legjobb magyar írók egyike, s van valami nagyon is nyugtalanító, hogy ily könnyed nagyvonalúsággal rakja tisztába a művészetet. S konklúziója: ott van a kezében Ariadné fonala, csak legyen kedve vállalni a nehezebb utat."

S következett a Termelési-regény. E kisssregény valóban rendhagyó mű a maga nemében. Az avantgárd kísérletekre kevéssé fogékony magyar közvélemény egyöntetű lelkesedéssel fogadta, s már ez gyanússá teheti mindkét oldal előtt. A konzervatívok előtt a kísérletezés, az avantgárd hívei előtt a túlságos közérthetőség kellene, hogy gyanússá tegye, ám Esterházy sikere ellentmondani látszik minden eddigi dogmának. A kontervatívok azért ünnepük, mert az avantgardista álarc mögött nagyon is vérbő mai s „realista” történet lapul, míg a kísérletezés hívei nyilván annak örülnek, hogy a 30 éves szerzőnek olyasmi sikerült, ami csak keveseknek: hogy a legkorszerűbb, minden vélt vagy valódi hagyománynak fittyet hányó „regény” álarcában egy gáncs nélküli, vérbő próza tört be a magyar irodalom élvonalába, ráadásul egy el nem hanyagolható közönségsikert aratott próza, melyben a szerző E. P. megháromszorozva mondja el a „történetet”: először egy ötvenes évekbeli termelési regény parafrázisaként, másodszor Eckermann, Johann Peterként, s harmadszor Esterházy Péterként, aki nemcsak írója, „hőse” is (a „Mester”) e különös műnek.

„Buddy Glass természetesen csak az álnevem. Valódi nevem George Fielding Anti-Climax őrnagy.” A mottó ezúttal is jó nyomravezető: biztos fölvilágosítás- sal szolgál a Termelési-regény forrás vidékéről (Zabhegyező és társai) s betájolásáról (Anti-Climax őrnagy).

S következik a hatalmas ciklus: Bevezetés a szépirodalomba. Az első fecske: a Függő. A tónus jól ismert. A modern próza „köpönyege” az Ulysses Mollyjának utolsó nagy monológja. A Függő egyetlen mondat függöbeszéd-