Irodalmi Szemle, 2001
2001/11-12 - TALLÓZÓ - Mario Vargas Llosa: Globalizáció: a kultúra szabadsága
Tallózó a világ valamennyi térségével és kultúrájával összekapcsolnak bennünket. Oly sok kulturális identitással rendelkezünk, hogy szinte már egyetlenegy sem a sajátunk. De ez, a nacionalisták állításával szemben, egyben legnagyobb kincsünk is. És remek belépő ahhoz, hogy globalizált világunkban teljes jogú állampolgárnak érezhessük magunkat. Az amerikanizálódástól való félelem inkább ideológiai eredetű paranoia, mintsem valóság. Kétségtelen, hogy a globalizáció következtében az angol lesz korunk közvetítő nyelve, ahogy a latin is az volt a középkorban. És terjedése megállíthatatlan, mert a nemzetközi ügyletekben és kommunikációban elengedhetetlenül szükség van rá. De ez valóban azt jelentené, hogy az angol más nagy nyelvek rovására terjeszkedik? Egyáltalán nem. Ennek épp az ellenkezője lesz. A határok eltűnése és az egyre inkább összefonódó világ éppenséggel arra ösztönzi az új generációkat, hogy megismerjék az eltérő kultúrákat és asszimilálódjanak hozzájuk, és ez már nem csupán szórakozás, hanem szükségszerűség, mivel a szakmai előmenetelhez létfontosságú, hogy az ember több nyelven is elboldoguljon és lavírozni tudjon a különböző kultúrák között. Vegyük csak a spanyol nyelvet. Fél évszázaddal ezelőtt a spanyol ajkúak befelé forduló közösséget alkottak; hagyományos nyelvi elzártságunkon alig tudtak túllépni. Ma a spanyol dinamikusan fejlődő nyelv, amely nem csupán hídfőállásokat épít ki a világ valamennyi földrészén, de hatalmas területeket hódít meg. Az Egyesült Államok 23-30 millió fős spanyol anyanyelvű lakossága a magyarázat arra, hogy a legutolsó amerikai elnökválasztási küzdelemben a texasi kormányzó George W. Bush és az alelnök, Al Gore az angolon kívül miért folytatott spanyol nyelvű kampányt is. Vajon hány millió fiatal akad, aki a globalizáció kihívásaira válaszként elkezdett japánul, németül, kínaiul, oroszul vagy franciául tanulni? És szerencsére ez a folyamat a közeljövőben erősödni fog. Saját kultúránk és nyelvünk védelmét ugyanis az szolgálja legjobban, ha meggyőző erővel terjesztjük mindenfelé a világon, nem pedig az, ha naiv meggyőződést színlelve megpróbáljuk beoltani az angol nyelv rontó hatása ellen. Azok, akik ezt a gyógymódot ajánlják, sokat beszélnek ugyan a kultúráról, de általában mégis tanulatlan emberek, akik így próbálják leplezni valódi hitvallásukat, a nacionalizmust. És ha van valami, ami szöges ellentétben áll a kultúra egyetemes alapjellegével az éppen az a szűk látókörű, kirekesztő és zavarodott felfogás, amellyel a nacionalista felfogás hívei közelednek a kulturális élethez. A legcsodálatosabb tanulság az, hogy a kultúrának nincs szüksége a bürokraták és a komisszárok védelmére, nem kell vasrácsok mögé zárni, nem kell vámokkal elszigetelni ahhoz, hogy életben maradjon és virágozzon. Épp ellenkezőleg: az efféle korlátozások elsorvasztják, sőt trivializálják a kultúrákat. Egy kultúrának szüksége van a szabadságra és a más kultúrákkal folytatott birkózásra. Ebből merít erőt a megújuláshoz, ez teszi lehetővé fejlődését és ennek segítségével tud az élet történéseivel lépést tartani. Az ókorban a latin sem ölte meg a görög nyelvet: épp ellenkezőleg, a hellén kultúra művészete és szellemi mélysége átjárta a római civilizációt, és Rómán keresztül Homérosz költeményeit és Platón és Arisztotelész filozófiáját az egész világ megismerte. A globalizáció nem fogja megszüntetni a helyi kultúrákat:
