Irodalmi Szemle, 2001
2001/11-12 - TALLÓZÓ - Pécsi Györgyi: Irodalom: a mese öröme (beszélgetés)
Tallózó egyszerűen az emberiség örökös vágyára válaszolnak. Az emberek pedig elsősorban mesét akarnak hallani. Az irodalmat Ádámtól, Évától vagy Gilgamestől úgy gyakoroljuk, hogy mesét mondunk, mesét hallgatunk. Amikor levert vagyok, újra és újra elolvasom Stendhal Vörös és feketéjét, amelynél remekebb regény nem született meg! Mert a regény mesél, mesél egy fiatal embernek és egy öregedő nőnek, és a fiatal embernek és egy fiatal nőnek a szerelméről. Hát mi más lehet mese? Mi más lehet aktuálisabb? * Professzor úr, Ön tanított Nyugat-Európában is, Amerikában is, az utóbbi évtizedben pedig Magyarországon is. Milyen különbség érzékelhető a különböző kultúrkörökhöz tartozó egyetemi hallgatók között? — Nehéz kérdés. Amerikában, s ezt hangsúlyozni kellene, európai értelemben vett egyetem nincs, ez európai terminus technicus. Amerikában az a fontos, és a múltját figyelembe véve mindig is az volt a fontos, hogy azt a tömeget, amely kétszáz éven keresztül folyamatosan oda érkezett, amerikani- zálják — a tanítás is, még egyetemi szinten is, előbb-utóbb erre vezet. Az én megítélésemben az európai diák még mindig első minőségű. Az az európai diáktípus, amely az európai földből és az egyház erős szerepéből származik, még mindig megvan. És ez a típus gyönyörű módon Magyarországon is megvan. A kommunizmus, ahogy én látom, nem tudta az iskolákat megrontani. Megrontott egyeseket, megrontott pontokat a tanrendben, de nem tudta általában a diákokat elrontani. Számomra volt a legnagyobb meglepetés, amikor visszajöttem tanítani, hogy a magyar diáknak a marxizmushoz semmi köze. Ami nem jelenti azt, és ez nagyon jó, hogy ne ismerné a marxizmus előzményeit, a 19. századi liberális, szocialista stb. tanokat. * Nyugat-Európa és egyre inkább Amerika került a mi utópiánk célképzetébe. Utol kell érni, föl kell zárkózni, mondják, miközben szellemi pangás jellemzi a mai Nyugat-Európát és Amerikát. Most tehát menjünk abba az Európába meg globalizációba vagy ne menjünk? — Ne menjünk, de megyünk. Azért állapítom meg, mert már ötven év óta járok vissza Európába, minden nyaramat Nyugat-Európában töltöm, és az utóbbi tizenöt évben Magyarországon is, és Kelet-Európában is hosszabb ideig tartózkodtam, tehát meg tudom állapítani, hogy a modernizálódás amerikai formája óriási léptekkel halad előre. Itt nincs ellenállás és nem lehet ellenállás! Kis csoportok persze tanulhatnak ebből, de azok kis csoportok maradnak, mert az ő gondolatukat tagadja a divat. Tehát ez nem eldöntendő valami, ez már el van döntve. — Tehát valóban „nincs alternatíva’? — Van alternatíva, mert a történelem, az irodalom, az emberek ösztöne, mesemondó ösztöne társul velünk az igazi kultúra megvalósításában és a posztmodernség elvetésében. Nagyon sok rosszat és nagyon sok jót látok Magyarországon. Rengeteg olyan dolog megvan még itt, amit nyugaton már nem művelnek, mert ott pangás van — maga használta ezt a szót, én felveszem —, nincs szellem, nincs eszme, és mindenki fél. Francia barátaim egyenesen
