Irodalmi Szemle, 2001
2001/11-12 - TALLÓZÓ - Pécsi Györgyi: Irodalom: a mese öröme (beszélgetés)
Tallózó kereszténység a fölszínre hozott, s amelyet én antropologikusan, embertanilag helyesnek tartok. * A rendszerváltozással és a demokratizálódással együtt egy nehezen elfogadható jelenséggel vagy inkább követelménnyel kellett a hazai hagyományos értelmiségnek szembenéznie, ez pedig az értelmiségi szerep megváltozása. A modernitás leváltotta a hagyományos, elit értelmiséget a tekintetben, hogy ő gondolkodjon a világ sorsáról. Helyét és szerepét politológusok, pszichológusok, jogászok, médiaszakemberek, természettudományi szakemberek vették át — ezeket nevezi Ön a társadalom mérnökeinek. Egyik könyve, az Értelmiség alkonya is az elitnek a történelemben betöltött szerepét értelmezi. Lecserélte, de kiválthatja-e az új értelmiség a régit? — A váltás szerintem nem történt meg. Ma is sokan vannak az egyetemeken és az egyetemeken túl, akikre érdemes hallgatni és akiket érdemes figyelni. És rengetegen — a többség mindig gyarlóbb mint a kisebbség —, akikkel ma nem lehet beszélni, mert szlogent hangoztatnak. A szlogenek újak, de nem változik a tömeg és az elit kapcsolata, nem változik a tömeg és az elit aránya. Ami változik, az a technológia fenyegetése, amit figyelembe kell venni. Ma sokkal több emberhez jut el a központi üzenet — akár a Kremlből jön, akár Washingtonból, akár Londonból, akár Budapestről —, amely butítja az embereket. Még kevésbé tudnak a saját, benső életük felé fordulni, ilyenformán ezek zavaros életek lesznek. Amerikában, amikor valaki meghal, elküldenek a családhoz egy „fájdalomcsillapító” valakit, aki mindenféle zagyvaságot mond — ez tulajdonképpen egy mérnöki foglalkozás. Ma mindenütt megjelenik a mérnöki szemlélet és gyakorlat, az az utópia, hogy meg kell a társadalmat tervezni, tökéletes szervezéssel minden gyógyítható. A társadalom mérnökeinek semmi közük a régi elithez. Aldous Huxley és George Orwell, századunk két reprezentáns írója fogalmazta meg legjobban, hogy az emberből gépet akarnak csinálni. Ezek a társadalmi mérnökök tulajdonképpen „árulók", szemben a régi, intellektuális és morális elittel. Egyelőre dominanciájuk van, de nem kellene, hogy ilyen gőgösek legyenek, mert néhány évtized múlva úgyis el fognak tűnni. * Korunk egyik varázsszava az információ; de miközben épül a kommunikációs világfalu, eközben — paradox módon — a modernitás ideológiája és művészete, a posztmodern azt állítja, hogy a nyelv nem alkalmas a kommunikációra. — A posztmodern irodalom önmagában ellentmondás. Amit ezek a furcsa emberek — Júlia Kristeva meg Derrida Franciaországban — mondanak, hogy a nyelv nem ér semmit, azt a nyelvünkön mondják, és amikor tagadják a fogalmat, akkor fogalmakat gyártanak — ez olyan önellentmondás, nevetségesség, amire az embernek nem volna szabad fölfigyelnie, de miután van kommunikáció, vagyis kommunikációs technika, ezeket a nézeteket széles körben lehet népszerűsíteni. De láthatóan már megjelentek azok a vonulatok is, amelyek kivezetnek a modern és posztmodern művészetekből, és amelyek
