Irodalmi Szemle, 2001
2001/11-12 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Grétsy László: Nyelvünk esélyei és távlatai az Európai Unióban
társaink nélkül), és az iskolázottságnak a jövőben remélhető növekedése ellenére sem fogja meghaladni az idegen nyelvismeret a 25 százalékot, majd évtizedek múlva. Márpedig a 75 százalékos többség számára az idegen szavak félreértést, értetlenséget, kiejtési nehézségeket és kiejtési változatokat okoznak. ” Amúgy örömmel tapasztaljuk, hogy az angoltanulási kedv egyre fokozódik hazánkban. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy — a nemzetiségieket nem számítva — jelenleg az ország népességének 88 százaléka semmilyen idegen nyelvet nem ismer, s e tekintetben igazán nagy változásra az elkövetkező negyedszázadban nem is igen van esély. Ebből pedig az következik, hogy mindent el kell követnünk azért, hogy anyanyelvűnk s vele együtt anyanyelvi és anyanyelvű kultúránk is ugyanolyan becsben álljon, legalább ugyanolyan támogatást és ösztönzést kapjon, mint a világgal való kapcsolatainkat erősítő idegennyelv-tudásra, valamint a számítógép és az internet világában való otthonosságra irányuló törekvés. Mi a teendőnk, hogy ez megtörténjék? Hogy erre válaszolhassak, szólnom kell arról, hogyan függ össze egymással a nyelvhasználat és a nemzeti tudat, illetőleg a nyelv és a nemzet. Mintegy másfél éve jelent meg kiváló nyelvtörténészünknek, Benkő Loránd akadémikusnak Nemzet és anyanyelve című könyve, amely a tudósnak mintegy harminc — e témával kapcsolatos — tanulmányát tartalmazza. A kötet címadó tanulmányából idézek néhány sort:,,... a nemzetfogalomnak igen nagyszámú és változóan sokféle kritériumot tartalmazó meghatározási kísérletei között egyetlenegy sincs, amely a közös nyelvet ne említené. Sőt a legtöbb idevágó véleményben korai időktől napjainkig a nyelv szerepel a kritériumfelsorolások élén.” A nemzetközösség tagjai az anyanyelv révén tanulnak meg gondolkodni, elsősorban ennek segítségével ismerik meg az őket környező világot, s ez kíséri végig őket egész életük során, mégpedig úgy, hogy gondolkodásuknak és észjárásuknak gyökerei az anyanyelv jeleihez és szerkezeti formáihoz kötődnek. „A nemzetnek és nyelvének ez a közvetlen kapcsolata persze nem jelenti azt, hogy a nemzet mint történelmi-társadalmi kategória csupán nyelvi alapokra épül. A nemzetfogalom meghatározásában ugyanis a nyelv mellett más tényezők is lényeges szerepet játszanak, mint például a közös múlt tudata, a történelmi hagyományok, az anyagi műveltség egysége, a szellemi műveltség együttesen birtokolt elemei, benne az irodalmi hagyomány, a szokások, viselkedés stb. közössége, a nemzeti érdekekhez fűződő közös viszonyulás, az együttes érzelmi kötődés, a nemzeti lét tudatos vállalása. Szükséges azonban megjegyezni, hogy a nyelvi problematikával ilyen vagy olyan módon, közelebbi vagy távolabbi áttétellel szinte mind érintkeznek. Ez a körülmény a nyelv szerepét a nemzet életében csak még jobban kiemeli"— vallja Benkő Loránd. Nem kétséges, hogy az imént felsoroltak mind fontosak, de mindezek közül az anyanyelv a legfontosabb, mert az — így vagy amúgy — az összes többire kiterjed. Hasonlóképpen vélekedik és fogalmaz az Édes Anyanyelvűnk című nyelvművelő folyóirat ez évi 2. számában Balázs Géza is, amikor így ír: Az anyanyelvek az emberek legbelsőbb meghatározó jegyei; ezek a gondolkodás, Könyvről könyvre
