Irodalmi Szemle, 2001

2001/11-12 - Bertha Kräftner: Egy éjszaka

Andreas Okopenko

Hertha Kráftner

(1928—1951)

A mi generációnkhoz nem illett és nem illik a pátosz és a kenetteljes emlékezés. Hertha Kráftner hajlandósága a halálra kacér volt, keserű volt és hátborzongató; egyben intellektuális, atavisztikus, csodálkozó és unott — magába foglalta tehát egy tudatosan modern érzésvilág egész spektrumát. Ebben a színképben azonban pátosz és kenetteljesség nem foglaltatik benne.

Hertha Kráftner ezt írja önéletrajzi ihletésű regényében: „...Megölni magunkat? Minek? Hisz az nem vezet semmihez. Ez az: a Semmihez vezet. Oda akarok eljutni. Nem lehetett minden az enyém, így nem akarom a Valamit sem.” Továbbá: „Az idő összehúzódik, mint egy erszény száján a zsinór. Feketén lóg az erszény, bele az üres térbe. Ez a halál, amelybe zuhanunk. Belepottyanunk a fekete erszénybe és ott maradunk fekve; nem üres térbe zuhanunk.”

Ennek alapján talán pátosz és kenetteljesség, kifelé forduló szenvedés és kívülről beszerzett vigasz nélkül emlékezünk legjobban a barátnőnkre és szomszédasszonyunkra. így próbáljuk meg. Azt mondjuk: (...)

Hertha Kráftner nyolcévesen vetődött ide Mattersburgba; családi értelemben visszavetődött, mert az apja itt, jó egy évtizeddel korábban, kalandos politikai szerepet játszott.

Hertha Kráftner Bécsben született. A reálgimnáziumot Mattersburgban látogatta. Beszéltünk az egyik tanárával — neki már korán feltűnt intelligenciája, szorgalma a tanulás terén, írói tehetsége. Itt, ebben a városban élte meg az orosz megszállást, tapasztalta meg a nehéz és abszurd szenvedést, melyet apjának megszállás alatti elvesztése okozott — egy szenvedés, mely újra és újra verseiben csapódott le, s amely talán különös viszonyát a halálhoz is megalapozta —, és itt érettségizett 1946-ban a reálgimnáziumban, kitüntetéssel. Bécsbe költözött, hogy továbbtanuljon, Mattersburgot ezután leginkább csak a szünidőben látogatta, de ezt egészen a végig, mindig menedéket keresve és teljesen a hatása alatt.

Tanulmányai során Hertha Kráftner a modern irodalomra és a pszichológiára összpontosított. Olyan szakokra, melyek tudásanyagában magát remélte megtalálni — valódi énjét, küldetését az életben és gyógyírt bánatára. Egyúttal intenzíven naplót vezetett és magát levelekben leplezte le. Tette ezt, miután tizenkilenc évesen megismerkedett egy fiatal könyvtárossal — Anatolnak hívták —, aki az utolsó négy évben, mely Kráftnernek még hátravolt, életének erotikus központi figurájává lépett elő. A költő Hertha Kráftner élete is tizenkilenc évesen kezdődött. Töprengő-tépelődő önéletrajzi novellákat és Rilke-ihletésű szerelmesverseket írt. Már akkor fejlett beleérzőképesség, érzéseinek intenzitása és a harc a megfelelő szóért jellemezte. Az eredmény ekkor még csak általánosításokat jelent, a tudatosan keresett értékeset, a hangulati és gondolati költészet kliséit.