Irodalmi Szemle, 2001
2001/11-12 - Kmeczkó Mihály: Köztes hazában (regényszínpadi jelenetek)
Kmeczkó Mihály egyéves fiacskájára. Ettől a kicsi muszka-venger egér méginkább megszeppent, s még kétségbeesettebben rázendített az egérnótára. Több sem kellett a görbe szájú vengernek, ütni-verni kezdte a kicsi egeret akár a répát. Könnyű a répának. Annak nincs torka, nincs szája. No de mindezek birtokában mit tegyen egy apró muszka-venger egérke. Használatba veszi mind a kettőt. (Hiszen azért van.) (Vagy nem?) Ettől kezdve az ütések ereje és szaporasága aránylik egérke kitartásához és hangerejéhez. Már-már lila színű szegény egérke. Egyrészt az ütlegeléstől, másrészt a sírástól. És ez az a pont, amikor felnyávog a macskaanya szíve, mit sem törődve a szomszédok — a negyed! — (esetleges) rázúduló haragjával. Nekiesik a görbe szájú vengernek a megtiport macskaszív, és mind a tíz macskakörmével karmolja-tépi az arcát. Ezt azonban már végképp nem tudja elviselni a görbe szájú venger komondor lelke, felemeli a cérnahangon cincogó egérkét a kiságyból és hozzávágja a muszka macskához. Ekkor már nagyszámú közönsége van a — némelyek számára még vadonatúj — vad nagyjelenetnek. (Ne feledjük: a regényszínpadon vagyunk!) Mindenkit lenyűgöz a látvány. Némán nézik, hogyan farag embert „a szomszéd” az érthetetlen nyelven nyávogó muszka macskából. Az évek múlásával azonban — a tartalom és a forma érett (lenini) (marxi-lenini) egységét demonstrálandó — egyre gazdagabb, sokszínűbb és (stílus szempontjából is) lenyűgözőbb lett ez a nagyjelenet, úgyhogy a szomszédok mind gyakrabban „élő tele-regényben” gyönyörködhettek, s az előadássorozat révén kiművelhették külvárosi esztétikai érzéküket. A muszka macskaszív újabban olyanokat is közbenyávogott a katarzis csúcsán, hogy a görbe szájú venger kutyának három zabikölyke is van a környéken. (Mármint — nem a környéken, hanem — a „régióban”.) Ezt a váratlan balhorgot azonban eddig minden alkalommal sikerült egyenesbe hoznia a venger kutyának egy(-egy) pofán rúgással. Amitől — legalábbis egy ékszakára — elhallgatott (abbahagyta a nyávogást) a muszka macska(szív). Az egérke ilyenkor már mosogatórongyként kuporgott a szoba távolabbi sarkában. Eddig mindössze egyszer vetette a macska a kutya szemére, hogy tudomása van róla: a másik három kölyök anyjával is így bánik, de miután a tapintatos válasz eredményeképpen egyszerre három fogát kellett a perzsaszőnyegre köpnie (ekkora szentségtörést! ujjat húzni a kutyával! és ráköpni — három fogat! — az új! — perzsaszőnyegre!), az a meggyőződés lett rajta úrrá, hogy — az ő szempontjából ítélve meg a helyzetet — teljesen tárgytalan, hogy a kutya (esetenként) egy macskát rugdos-e hasba vagy négyet! (Önmagával megbékélve annyiban maradt: egy is — untig — elég.) Mint láttuk — egy városnegyednyi nézővel egyetemben —, a görbe szájú venger — végül is! — embert faragott Galjuska Galagonyából. Miközben (most) fél szemünkkel az egyre teljesebbé — és tökéletesebbé — váló alpolgármesternében gyönyörködünk, a másik félszemünket vessük a kedves férje, az alpolgármester úr viselt dolgaira! Uraim, azért jöttünk itt ma egybe, hogy megtárgyaljuk az új szeméttároló körüli problémákat (nyitotta meg az irodájában az ülést az alpolgármester). De hiszen még nincs is szeméttárolónk, és már problémák vannak körülötte!? (okvetetlenkedett egy fiatal, szőrszálhasogató képviselő). Uraim, szeméttároló
