Irodalmi Szemle, 2000
2000/11-12 - MARGÓ - Jubilánsok köszöntése
Margó Bodrogköz költőjét, kinek letisztult lírájából a közösséget féltő gond árad, egyedi színfoltjaként a szlovákiai magyar irodalomnak. Különös és örömteli alkalom, hogy a magyar, a szlovákiai magyar író- és olvasótábor, s szélesebb értelemben a magyar közélet öt jeles személyiséget köszönthet együtt és egyszerre. Olyan alkotókat, akiknek munkássága külön- külön is nagyszerű, egyedi hozzájárulás a magyar irodalom határtalan gazdagságához, mai fejlődéséhez, jövőbeni megmaradásához, és vonzerejéhez Szuverén gondolkodás, egyéni megközelítés és formanyelv jellemzi az öt ünnepeltet, de — sok egyéb mellett — tagadhatatlanul, letagadhatatlanul összeköti őket koruk is, a kor, amelyben kiteljesedett alkotómunkájuk. Tisztelt Ünnepeltek! Abban az évben, amikor Önök születtek, a hivatalos népszámlálási adatok szerint 720 ezer magyar élt ebben az országban. Akkorra, mikor Önök a nyilvánosság elé léphettek, bizony, megfogyatkozott a szlovákiai magyarság, s az akkori viszonyok azt sem segítették, hogy olvasóik száma a határon túl, az egész magyar nyelvterületen gyarapodjék. Ismerjük mindkét jelenség okait: a háború, a kitelepítés, az ún. lakosságcsere, a kettős elnyomatás évtizedei egyfelől, a magyar kultúra egyetemességének tagadása, a határon túli magyarok sorsa iránti bűnös közömbösség másfelől. Reméljük, remélnünk kell, hogy mindez már a múlté. Bíznunk kell abban, hogy a szlovákiai magyarság létszámának tragikus fogyása megáll, a magyar családok, a magyar fiatalok gyarapodni, boldogulni fognak ezeréves szülőföldjükön. Arról pedig biztosíthatom Önöket, hogy a magyar kormány, a magyarországi közvélemény tevőleges szolidaritást vállal az Önök sorsával, életével. Itt kívánok utalni arra, hogy a magyar kormányzat, a magyarországi közalapítványok folyamatosan nagy mértékű, hathatós támogatást nyújt, illetve nyújtanak a határon túli magyar irodalmi műhelyeknek a könyv- és folyóirat kiadáshoz. Azt pedig már örömmel és megnyugvással állapíthatjuk meg, hogy az irodalmi és közgondolkodás mára már nem tesz különbséget magyar író és író között aszerint, mely országban él. Esztétikai szempontból ez nem is lehet másként, egy bizonyos vonatkozásban azonban megengedhető, sőt, talán szükséges is a különbségtétel. A kisebbségi sorsban másokkal osztozó magyar író, költő felelősségére gondolok, s ennek kapcsán Esterházy Jánost idézem: „Aki nálunk lantot ragad és azon magyar dalt penget, az a régi magyar igricek ivadéka, aki népet támaszt, lelket nevel, hitet ad. Szava, rigmusa szent előttünk...” Hölgyeim és Uraim! A magyar szó, a magyar irodalom iránti elkötelezettségünket látom abban, hogy elődeinkhez hasonlóan nagyrabecsüléssel, tisztelettel fordulunk költőink, íróink munkássága, személye felé. Ennek jelét látom abban, ahogy a szlovákiai magyar politikusok köszöntötték az ünnepeiteket, most pedig a Szlovákiai Magyar írók Társasága és a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete, Hozzájuk csatlakozva, a magam részéről sok sikert, töretlen alkotókedvet és jó egészséget
