Irodalmi Szemle, 2000
2000/11-12 - TALLÓZÓ - Rádai Eszter: „A történelem nem példatár” (Beszélgetés Kosáry Domokossal)
Tallózó közeledéshez legszűkebb bizalmasai és saját menye segítségét kényszerül igénybe venni, mert alig volt ember, akire rajtuk kívül számíthatott volna, akit ebbe be mert volna avatni Ez diktatúra? Ez nem diktatúra. Ez egy avult, szerencsétlen, régimódi, nem teherbíró rendszer volt, amely modernizálásra szorult, és arra, hogy polgári demokráciát csináljanak belőle. De mire sor kerülhetett volna rá, már jött a világháború, és amikor ezek a törekvések újra ébredezni kezdtek 45 és 49 között, akkor már ráborult az országra Sztálin nem különösebben vonzó árnyéka, akkor már nagyon korlátozottak voltak a lehetőségek. Alapjában véve itt akkor már a szovjet diktált, és — ez megint a saját véleményem — annak a rendszernek a lényegéből következett az a törekvés, hogy a kelet-közép-európai sávot a maga képére és hasonlatosságára átalakítsa Szó sincs itt bármiféle készülődő polgári értelemben vett demokráciáról meg arról, hogy Moszkvában valamiért váratlanul meggondolták magukat. Teljesen nyilvánvaló, a diktatúra akkor már benne volt a pakliban. (..) * Az ön egyik kitűnő fiatal pályatársától, Rainer M. Jánostól egyszer azt hallottam, hogy az 56-os forradalomnak annyi története van, ahányan átélték, ahányan emlékeznek rá, ahányan beszélnek róla. Professzor úr bizonyos benne, hogy mindig meghamisítja a történelmet, aki másképp meséli el? Bizonyos, hogy csak egyféleképpen mondható el a történet? Hiszen még a kiváló történészek között is óriási vita zajlik bizonyos eseményekről. — Természetesen nem. És ez nemcsak 56-ra vonatkozik, csak az egy nagyon szemléletes példa. A múlt, a történelem mindenkinek főleg a saját megközelítését jelenti. Gondoljon, mondjuk, a Gellérthegyre: ha innen, a Sashegyről nézzük, akkor látunk egy bizonyos formát. Ha Pestről, a Duna-partról pillantunk át, a Gellérthegy más képet mutat, a Rózsadomb felől pedig egy harmadikat. Tehát a Gellérthegy — úgy tetszik — szakadatlanul változik, ahogy változtatjuk a megfigyelés helyét, illetve látszólag annyi Gellérthegy van, ahány helyről nézzük. De még a térképen sem az igazi Gellérthegyet látjuk, mert onnan hiányzik a harmadik dimenzió. Vagyis nyilvánvalóan csak egy modellt tudunk megmutatni, az eredetit, a teljességet nem. Ugyanez a helyzet a történelem esetében is. Mert a történelmi események általában sok mindenkivel történnek, sokan élik át őket, és valószínűleg sok helyszínen zajlanak egyszerre. Ráadásul — mire történelemmé lesznek — sok idő telik el, és a források is gyakran bizonytalanok. Ebből aztán két rossz következtetést lehet levonni. Az egyik az, hogy nincs is igazi, objektív valósága a történelemnek. Ez egy posztmodern ízű ostobaság, elnézést a kifejezés erősségéért, de azt hiszem, még keményebben kellene fogalmaznom. Szóval, e szerint a nézet szerint nincs történelmi valóság, csak különböző megközelítések vannak. Ami a példánkra visszafordítva azt jelentené, hogy nincs Gellérthegy. Hát kérem, ugye, ezt állítani mégiscsak túlzás volna. Még a legbutább emberek sem merik azt mondani, hogy nincs Gellérthegy. A másik rossz következtetés pedig az, hogy mivel minden bizonytalan, nincs biztos képünk a történelemről, nem tudjuk pontosan, mi hogyan történt, nem tudjuk
