Irodalmi Szemle, 2000
2000/11-12 - TALLÓZÓ - Rádai Eszter: „A történelem nem példatár” (Beszélgetés Kosáry Domokossal)
Tallózó visszaadni minden részletében, vagyis sokféleképpen történhetett, ezért állítsuk be úgy, ahogy nekünk megfelel, mondjuk vagy írjuk róla azt, ami nekünk tetszik. Ilyen tendencia ma is van. * Mire gondol, professzor úr? — Néha látok vagy olvasok olyan megnyilatkozásokat, amelyek erre vallanak. Most nem akarom ezeket az apró tüneteket kiemelni, mert ez nem a reklám helye, de van ilyen törekvés. Ami ennél sokkal fontosabb, hogy mindkét következtetés életveszélyes. Az első esetben egyszerűen megszűnik a társadalom tájékozódó képessége. A második esetben pedig abban a már jól ismert helyzetben találjuk magunkat, amikor valamelyik politikai tendencia azonosítja magát a végső igazsággal, és akinek nem tetszik, azt valamilyen formában fején vágja. Ezt nagyon rossznak, nagyon veszélyesnek, antidemok- ratikusnak tartom. Tehát szögezzük le: az, ha mi nem tudjuk pontosan visszaadni a föld felszínének egy-egy részletét, még nem jelenti azt, hogy a geográfia létét is tagadnunk kell. Az, hogy mi nem tudjuk visszaadni a történelem minden részletét, teljes valóságát, nem jelenti azt, hogy a történelemnek sokféle valósága volna, amelyek közül kedvünk szerint válogathatunk. A történelemnek egyetlenegy megváltoztathatatlan valósága van. Az egyetlen, ami nem változik, az a múlt Ami egyszer végbement, ami egyszer megtörtént, azt ismerhetjük jól vagy kevésbé jól, de semmit nem tudunk változtatni rajta. * Ön egyszer egy interjúban azt mondta, hogy a történelem kizárólag az igazság megismerésére való. Az imént pedig úgy fogalmazott, a történelmi relativizmus azért nagyon veszélyes, mert a társadalom tájékozódó képességét szünteti meg. Miért? Hogy kell ezt érteni? — A tudósok azt szokták mondani, hogy a tudomány öncélú. így a történelemtudományról is mondhatjuk, hogy öncélú, mert célja az igazság kiderítése. Egyik oldalról persze az orvostudomány is lehet öncélú vagy a matematika is lehet az, mégis mindig van társadalmi funkciója is. Különösen így van ez a társadalomtudomány esetében. Szóval, mi a történettudomány társadalmi feladata? Bizonyosan nem az, hogy példatár legyen, rosszul gondolja, aki azt hiszi, ami megtörtént korábban, az most, egészen más körülmények között újra ugyanúgy fog megtörténni. Nem fog. A történettudomány funkciója, hogy a történeti gondolkodás útján tanítson, arra figyelmeztessen, mi minden lehetséges, mi minden következhetik valamiből. Ezt hívhatnánk történeti látásmódnak vagy történelmi tudásnak, tájékozottságnak. Mint ahogy valamennyire egy ismeretlen terepen is tudunk tájékozódni, mert tudjuk, hogy a fának melyik része néz észak felé, vagy mert ismerjük a csillagok állását. Persze, attól még a sötétben beleeshetünk egy árokba, sok minden nem várt dologgal találkozhatunk, de bizonyos tájékozódó képességgel rendelkezni fogunk. Ugyanúgy egy történetileg művelt nemzet, amelyik nemcsak jelszavakat tud papagájként ismételni, amelyik tisztában van azzal, milyen bonyolult és finom szerkezet a történeti fejlődés, és amelyik elég demokratikus ahhoz, hogy úgy érezze, a dologhoz neki is komoly köze van,
