Irodalmi Szemle, 2000
2000/11-12 - FÓRUM - Németh Zoltán: A „(cseh)szlovákiai magyar” irodalom kontextusa
Fórum mutatott, ami sok iródiás számára már a mozgalom egységét fenyegette, s kialakulóban volt egy olyan „mag”, amely az irodalmat valóban működtetni tudta szövegeiben. A Próbaút(89) című antológiában, amely a hatalom nyomásának „köszönhetően” nem jelenhetett meg Iródia címen, már ennek az „együttgondolkodó” mozgalomnak a legjobb szövegei jelenhettek meg. Hizs- nyai Zoltán, Farnbauer Gábor, Krausz Tivadar mellett itt jelent meg Talamon Alfonznak is az a két írása, amely majd első kötetében is helyet kap. Az 1986-ban hatóságilag beszüntetett Iródia Fiatal írók Körévé transzformálva már nem tudta azt a nyitottságot, spontaneitást felmutatni, amit elődszervezete. Az Irodalmi Szemle keretein belül létrejövő Holnap dmű folyóiratkezdemény nagy sikernek számított, de a Poszt néven alakítandó önálló folyóirat csak ábránd maradt, hiába próbálkozott több fórumon is az Iródia megálmodója, Hodossy Gyula és Balla Kálmán, a Holnap szerkesztője. 1989 után gyökeresen változott meg a helyzet. Néhány évig ugyan az Irodalmi Szemle maradt az egyetlen magyar nyelvű irodalmi lap Szlovákiában, de 1992-ben megalakult a Kalligram, amely egy idő után sajátos, közép-európai szemléletet próbált meghohosítani, bár az is lehet, hogy éppen az iródiás múltra visszatekintő egyetemes látásmód kapott teret a lapban. 1999-től pedig harmadik irodalmi lapként van jelen a Szőrös Kő, amely önmagát a legfiatalabbak fórumaként hirdeti. Talamon írásaival 1992-ig az Irodalmi Szemlében találkozhatunk (a magyar- országi lapok mellett), 1992 után pedig leginkább a Kalligramban jelentek meg szövegei, bár a Tőzsér Árpád által szerkesztett Irodalmi Szemlében is találunk tőle írást. Talamontól azonban távol állt minden olyan késztetés, hogy valamilyen csoportba tagozódjon be. Irodalom alatt nem az ún. irodalmi életet értette, hanem a szövegalkotás lehetőségét. Ellentétben a „(cseh)szlovákiai magyar” irodalom nagy szervezőivel (ide mondjuk Hodossy Gyula vagy Szigeti László tartozna), távol állt tőle mindenféle kollektív gondolat.(90) Ha Talamon Alfonzot annak a nemzedéknek a részeként képzeljük el, amely a „(cseh)szlovákiai magyar” irodalom részeként már harmadik alkalommal próbált meg kitörni azokból a meghatározottságokból, amelyek az irodalomértés horizontját egészségtelenül szűkre redukálták, akkor az tűnik releváns kérdésnek, hogy mennyire vesznek részt szövegei ebben a dekonst- rukcióban. Mint láttuk, az első, hasonló célokkal fellépő nemzedék teljesen szétszóródott, képviselői vagy elhallgattak, vagy kezdeti céljaik elhajlított célokká váltak (mint például Bereck József prózapoétikája, amely szinte teljesen belesimulni látszik a hagyományos realizmus kereteibe). Az a váltás tehát, amelyet sokan bele szerettek volna látni a Fekete szél antológia nemzedékének szövegeibe, nem következett be. Ugyanígy sikertelennek mondható a Vajkai Miklós és Cúth János szövegeiben tetten érhető igény a váltásra, hiszen szövegeikkel nem voltak képesek döntő módon befolyásolni a „(cseh)szlovákiai magyar” irodalom kontextusát, s így, a hatástörténet oldaláról nézve, visszhangtalanok maradtak műveik. A „(cseh)szlovákia magyar” próza paradigmájának fellazítását, az uralkodó realista beszédmóddal szembeni ellenbeszéd lehetőségét Grendel Lajos — főleg korai — szövegei teremtették meg: az Éleslövészet, a Galeri és az Áttételek. Sőt, ekkor teremtődött meg
