Irodalmi Szemle, 2000
2000/11-12 - KORTÁRS MAGYAR IRODALOM - Cselényi László: Neoavantgárd és posztmodern törekvések az újabb magyar költészetben (miniesszék)
Kortárs magyar irodalom költője. A beavatottak, a vájt fülűek tudják ezt jó két évtizede, pontosan azóta, hogy 1970-ben megjelent a költő megkésett első kötete, a Vízjelek. Aztán a Szerelemal/apont, a Portánc figurák, az Egy világ mintája és a Negyvennégy öregek. Valamennyi figyelemre méltó teljesítmény, de a kritika és a közvélemény nem tud velük mit kezdeni, tisztelet a nagyon ritka holló kivételnek. Amilyen például a Bata Imre recenziója volt, aki szerint Weöres Sándor Tűz kútja óta líránknak nem született még olyan verseskönyve, amelynek a Tűzkútéhoz hasonló drámai szerkezete volna, mint a Portánc figuráknak. Meg is kapja érte Bata a magáét, mégpedig nem kisebb műítésztől, mint Lengyel Balázstól, aki nem átallja bevallani, hogy „Mi tagadás, ámulattal adózom kritikustársaimnak, akik példás erőfeszítéssel törekednek Marsall eszmerendszerének kihüvelyezésére. Erőmből erre nem telik, mert a kapható eredmények nagyszámú variációja visszariaszt.” írta, íme mindezt az Újhold-nemzedék első számú szervezője-esztétája, aki évtizedeken keresztül Verses könyvről-verseskönyvre kísérte figyelemmel az új magyar lírát, s mindenképpen meghatározú pontentjátja a ma (és a jövő!) magyar poézisének. Mit akarunk hát akkor? A kutya, szerintem, most is ott van elásva, ahol Rákos Sándor esetében sejtettük: Marsall, Rákoshoz hasonlatosan, mindmáig nem volt hajlandó dönteni a népi-urbánus vitában. Nem népi költő és nem urbánus. A mi szerény véleményünk szerint, éppen ezért jó (többek között). Ahogy Rákos Sándor, Mészöly Miklós, Oravecz Imre, Szilágyi Domokos vagy Tőzsér Árpád. „Fehér szomorúság / tejescsupor méhében / ficánkoltam kis varangy / mennyi milosztben valék // Igátlan szép távolok / Fehér a szomorúság / teremtűvé elevé / lépdelek a szélrózsán // Mivel rákivánkozék / oz tiluit gyimelcsre / Fehér a szomorúság / betűt hívó papírlap // Turkuk migé szokasztja / gödörből ett krizantém / mivel véle fonnyadok / Fehér a szomorúság. ” A Holdra forgó Marsall László válogatott verseit tartalmazza. De mit keres akkor benne a Hogyan találkozhatnánk ba... című Játék négy jelenetben, A rekviem megtagadása ciklusban található Misztériumjáték öreg gyerekeknek avagy az Amíg a föld forog című buffo misztérium hangokra, amelyet jellemző módon in memóriám Dylan Thomasnak ajánl a szerző? Hát éppen ez az a bizonyos nagyszámú variáció, amely annyira visszariasztja Lengyel Balázst s hangadó kritikustársait Domonkos Mátyástól lefelé és vissza. Ahogy az urbánus-népi mai kocsmán túllépett Marsall, ugyanúgy túllépett a líra—epika—dráma szentháromság skatulyáin is, s ahogy Dylan Thomas A mi erdőnk alján című hangjátéka költészet, ugyanúgy költészet Marsall idézett három játéka-buffója-misztériuma is, s igenis ott a helye a válogatott versek között, inkább, mint egy közepes versnek, amilyet, tudomásunk szerint a különben matematikus Marsall alig-alig írt, vagy legalábbis nem közölt, főleg nem válogatott verseit tartalmazó gyűjteményében. Igaza volt Bata Imrének 1980-ban. A Tűzkút óta alig-alig akadt jelentősebb verseskönyve a magyar irodalomnak Marsall köteteinél. Noha akadt azért
