Irodalmi Szemle, 2000
2000/11-12 - Erdélyi Erzsébet—Nobel Iván: „A nemzet — ha megmarad — csak otthon marad meg” (Beszélgetés Püski Sándorral)
Beszélgetés Püski Sándorral tovább — a sokszorosításban tud mindjárt segíteni —, és amint lehetséges, kiterjesztjük a vállalkozást az irodalomra is. A politikai érdeklődésem is ekkor erősödött fel, különösen a parasztkérdés foglalkoztatott. Már a békési városházán tevékenykedve is sok kérdés vetődött fel bennem. Ugyanis azt az irodát, amelyben foglalkoztattak engem is, azért szervezték, hogy az 1922-es földreformmal földet kapott parasztoktól behajtsuk a vételárat. 4000 békési család volt ebben érintve, ezek között voltunk mi is. Alacsony vételár volt ugyan megszabva, de addig nem kérték, s 1929—30-ban, amikor a búza ára lement 8 pengőre, lehetetlen volt a legszegényebb népességtől a föld árát behajtani. Az is nagy szó volt, hogy megművelik a földet, nemhogy még vételárat kérjenek tőlük. Végül nem történt meg a behajtás, bár én már előbb elhagytam a városházát. Visszatérve a jegyzetkiadásokhoz; ebből a tevékenységből tudtunk később is annyi életlehetőséget szerezni, hogy a Szerb utcában, a Jogi és Közgazdasági Kar szomszédságában be tudtunk rendezni egy boltot, így hozzá tudtunk kezdeni a könyvkiadáshoz. De később is a jegyzet volt az igazi jövedelemforrásunk, egészen 1948-ig. * A harmincas években igen mostoha sors jutott az irodalomnak. Püski Sándor hogyan kapcsolódott be az irodalmi életbe, milyen lapokat olvasott, szerkesztett, milyen társaságokhoz kapcsolódott? — A „Válasz”-t, a „Tanú”-t és a „Kelet Népé”-t olvastam. Ez utóbbit Szabó Pálék Biharban meg Gyulán szerkesztették, a pesti Prohászka Ottokár utca 8-ban volt egy kis trafik, abban egy pici asztal volt a fővárosi szerkesztőség. Amikor ezt megláttam, úgy döntöttünk a feleségemmel, hogy helyet adunk nekik a Váci utcai lakásunkban, természetesen ingyen. Oda jártak fel aztán az írók; Tatay Sándor, Szabó Pál, Muhoray Elemér, Dallos Sándor, Sinka István. Sinka Istvánnal már előbb közelebbi kapcsolatba kerültem. 1935-ben, amikor megnősültem és kilátásban volt már egy főbérleti lakás is, felajánlottuk neki, hogy Vésztőről jöjjön Pestre, hiszen itt intézik az ország sorsát. Mire feljött, 1936 májusában, már az első fiunk is megszületett. Sinka hozott neki egy maga faragta faszobrot, a „Kenyérszegő”-t, a róla írt verssel együtt. (A szobor — a fiam úgy nevezte: az ember — az ostrom alatt elveszett.) Sinka több hónapig nálunk lakott akkor egy kis szobában. 1937-ben egy nyomdaszövetkezetet alapítottam, és akkor két számot én nyomtattam ki a Kelet Népéből, de a nyomdába egy év alatt belebuktam. A Kelet Népét azután Tatay Sándor vitte el az Almási térre, a nővére lakására, és mikor aztán ő is kifogyott a pénzből, akkor került a lap a Kisgazdapárthoz, végül 1940-től Móricz Zsigmond adta ki haláláig. A Kelet Népe és a nyomda ügyében kerültem kapcsolatba bölcsészekkel, a Turul Szövetség vezetőivel, a Magyar Élet és a Magyar Út című folyóiratokkal. Az Üllői út elején volt egy diákotthon, ahol Kovách Aladár — akkor már végzett tanár volt, de testi fogyatékos lévén, továbbra is ott kapott szállást —, és ebben az időben ő volt közöttünk a nagy irodalomszervező. Ő indította el 1938-ban a Bolyai Akadémia könyvsorozatot, és miután 1938. májusában én is megnyitottam a Szerb utcában a könyvesboltomat, ennek a sorozatnak az első
