Irodalmi Szemle, 2000

2000/11-12 - Miroslav Brück: Kis történet a szerelemről

Miroslav Brück

Kis történet a szerelemről

Tétova kézmozdulat az arcod felé, s az azt követő másodpercek egyszeriben más értelmet kapnak, mintha gyorsulnának, illetve lassulnának, de most nem is ez a lényeges, a meghatározó az a bizonyos örvénylés körülöttünk De hát a legragyogóbb éremnek is két oldala van.

Párás szünidei nap van, a szabadság, az őrült száguldás ideje, és mi napsütötte ritka csalithoz közeledünk, ahol a rét végén szénaboglya árválkodik. A te hatesztendős kislányod előttünk szaladgál, mintha rólunk tudomást sem venne. Apró erdei szamócát szedek neki, időnként hozzám szalad, a szájába veszi, mosollyal nyugtázza, s aztán hirtelen eltűnik a fák közt, mint a pára. Amolyan előre kitervelt játéknak tűnik ez, de hát tulajdonképpen az egész életünk különféle játékok sokaságából tevődik össze, s mi csak játszunk, játszunk, pedig sokszor még a játék szabályait sem ismerjük.

Te varázslatosan szép vagy hosszú rozsdaszínű hajaddal, rúzs nélküli telt ajkaddal, ettől még védtelenebbnek tűnő arcbőröddel. A fejed állandóan lehajtva, mintha te is szamócát keresnél, valójában azonban szégyelled, hogy bár fiatal vagy, s már özvegy, és a sors forgataga letépte rólad az utolsó ruhadarabot is, kitéve ezzel környezeted kénye-kedvének. Valóban nagyon vonzó vagy, méginkább titokzatosan befelé forduló, ebben bizonyos vagyok, holott nem néztem egyenest a szemedbe (máig sem tudom, milyen színű volt a szemed), inkább a tiszta, csendes mennyboltot szemléltem. Egyébkor is inkább a kopottas íróasztalodat bámultam mereven, kelletlenül szürcsölgettem a cukor nélküli gyógyfüves teát, és egyre a megfelelő szavakat kerestem. Mintha csak azok pótolnának minden élőt, melegséget telítve kellemmel és energiával. Egyet azonban biztosan tudtam. Rólad álmodtam a zimankós, hóval borított hegyek közt a kemény katonai kiképzés parancsai közben, magam előtt láttalak a szutykos állomási büfékben sör és leves mellett, az ismeretlen esti tájban robogó vonatból.

Azt mondod, milyen érzékeny és finom lelkű vagyok, ettől végképp zavarba jövök, két évig ezek a szavak semmit sem jelentettek számomra. Hirtelen azt sem tudom, miként reagáljak rá, szeretnélek megsimogatni, megcsókolni, valami szépet, érzékit mondani. Kezemmel arcodhoz közeledem, de hirtelen félúton megáll a karom valami miatt, lehet, hogy a felelősségtől való félelem vagy a kislányod váratlan megjelenése az oka, aki itt áll mellettünk és feszülten figyel bennünket.

Aztán egy másik nyári napon, a feleségemmel és a kislányommal sétálgatok az álmos vasárnap délutáni városban, a cukrászdában puncsos fagyit veszünk