Irodalmi Szemle, 2000
2000/9-10 - TALLÓZÓ - Soros György: Ki vesztegette el a Szovjetuniót?
Ki vesztegette el a Szovjetuniót? egy meg nem írt könyvért, holott ezzel az összeggel valójában a többi oligarchát fizették ki a Jelcin kampánymenedzsereként végzett szolgálataiért. Csubajsz energiáját csökkentette és megosztotta, hogy állandóan védekeznie kellett. Az állami adóbevételek csökkenni kezdtek, mert behajtásukhoz személyes felügyeletre lett volna szükség. A gazdaságot az a veszély fenyegette, hogy elindul lefelé a lejtőn, éppen akkor, amikor 1998-ban az ázsiai válság is éreztetni kezdte a hatását. A válság akkor érte el a csúcspontját, amikor Oroszország 1998 augusztusában fizetésképtelenséget jelentett be belső adósságaira, ami megrengette a nemzetközi pénzpiacokat. 1998 AUGUSZTUSA UTÁN Az orosz gazdaságra azonban mindez nem volt annyira romboló hatással, mint akkoriban föltételezték. Az államkincstári számlákra bejelentett fizetés- képtelenség megkönnyebbülést jelentett az államkincstár számára: az olajárak ismét elérték a korábbi szintet, és ez hozzájárult mind a pénzügyi, mind a kereskedelmi egyensúly helyreállításához, amikor pedig 1998-ban Jelcin bejelentette a rubel leértékelését, megnövekedett a kereslet a hazai termékek iránt. A kezdeti sokk után, amelyet a bankrendszer összeomlása okozott, a gazdaság elérte a mélypontot, és elindult a gyógyulás felé. A bankokat és az oligarchákat súlyos veszteségek érték ugyan, de egy éven belül az orosz GNP magasabb volt, mint a pénzügyi válság előtt. Még a nyugati hitelezőknek is sikerült olyan egyezségeket kínálni, amelyeket azok előnyösnek találtak. Oroszország politikai és társadalmi fejlődése azonban már jóval kevésbé szerencsésen alakult. Jelcin családja Borisz Berezovszkij irányításával hozzálátott, hogy megkeresse Jelcin utódját, aki megvédelmezi őket attól, hogy a választások után felelősségre vonják őket. Ezt az embert végül Vlagyimir Putyinnak, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (KGB) vezetőjének személyében találták meg. 1999 nyarán miniszterelnököt csináltak belőle, és Jelcin őt nevezte meg saját utódaként az elnöki posztra. Ebben az időben lángolt fel a csecsen terrorizmus. Amikor Samil Baszajev, a csecsen terroristák egyik vezetője csapataival betört a szomszédos Dagesztánba, Putyin nem késlekedett. A biztonsági erők megtámadták a terroristákat, és Putyin ultimátumot jelentett be, mondván, Dagesztánt augusztus 25-ig megtisztítják a terroristáktól. A megjelölt időpontra ez csakugyan meg is történt. Az orosz nép lelkesen fogadta Putyin erélyes fellépését, és népszerűsége az egekig emelkedett. Ezt követően egy sor rejtelmes robbanás történt Moszkvában, amelyek egész lakóházakat röpítettek a levegőbe és vagy háromszáz embert öltek meg álmukban. A robbantásokat követő pánik során az emberek félelme és haragja a csecsenek ellen fordult, nem utolsósorban annak a gondosan hangszerelt kampánynak a következtében, amelyet a sajtó és a televízió folytatott az ügyben. Putyin megszállta Csecsenföldet, és a parlamenti választások a háborús hisztéria légkörében folytak le. A képviselők között alig akadt, aki ellenezni merte volna az inváziót... Grigorij Javlinszkij ezen kevesek közé tartozott. A dagesztáni terroristaellenes kampányt ő is támogatta, azt azonban már nem helyeselte, hogy magát
