Irodalmi Szemle, 2000
2000/9-10 - TALLÓZÓ - Soros György: Ki vesztegette el a Szovjetuniót?
szabadságát, ezt kellett választania A nyugati magyarság körében igen népszerűvé vált, irodalomkritikai recepcióját ez mégsem segítette igazán elő, csupán néhány közlemény foglalkozott munkáival az Irodalmi Újságban és az Új Látóhatárban A kritikai recepció hazatérése után, a kilencvenes években élénkült fel erősebben, életrajzát, pályaképét átfogó munka azonban ekkor sem született Időközben Faludy György irodalmunk egyik leginkább népszerű alakjává vált. A magyarországi olvasóközönségnek az elmúlt tíz esztendőben alkalma volt őt személyesen is megismerni, hiszen idős kora ellenére számtalan irodalmi összejövetelen és közönségtalálkozón vett részt. A budapesti nyári könyvnapokon mindig a leginkább népszerű és sikeres íróvendégek közé tartozott, dedikációjára hosszú sorokban vártak azok, akik könyveit megszerették. Magam is ilyen irodalmi összejöveteleken ismerkedtem és barátkoztam meg vele, így a chicagói Szivárvány című folyóirat munkatársainak a Pilis hegyei között fekvő Csobánkán rendezett találkozóin vagy a Hócipő szerkesztői által rendezett balatonszárszói baráti összejöveteleken. Faludy György mindig igen érdekes visszaemlékezésekkel, irodalmi anekdotákkal kötötte le hallgatóságának figyelmét, mindig igen szeretetre méltó egyéniségnek bizonyult. Mintha az „örök ifjúság” példája (és jelképe) volna Faludy: a magyar költészet történetében, amely inkább arról nevezetes, hogy a költők ifjúságukban lépnek át a halhatatlanságba (példa rá az ifjú korában eltávozott Balassi Bálint, Csokonai Vitéz Mihály, Petőfi Sándor és József Attila), és Arany János is, akit pedig a magyar líra szent öregeként ismert meg az utókor, mindössze hatvanöt évet élt. Faludy György kilencven esztendeje ezért egyszerre ritka irodalomtörténeti adalék és biztató példa: a huszadik század iszonyatos történelmi megpróbáltatásai sem voltak képesek arra, hogy minden költőt megtörjenek és elpusztítsanak. Számomra Faludy György kilencven esztendeje azt jelképezi, hogy a magyar költészet elpusztíthatatlan, és túlél minden háborút, minden rabságot, minden száműzetést. Pomogáts Béla (A Hét, 2000. szeptember 21.) Ki vesztegette el a Szovjetuniót? GORBACSOV ELŐTT ÉS UTÁN Valószínűleg a szovjet rendszer volt a zárt társadalom legátfogóbb formája, amelyet az emberiség története során létrehozott. A rendszer gyakorlatilag behatolt a létezés minden szférájába, nemcsak a politika és a katonaság, hanem a gazdaság és szellem területére is, sőt legagresszívabb korszakában megpróbálta megszállni még a természettudományokat is — elég, ha Liszenko példájára gondolunk. Ahhoz, hogy ez a rendszer átadja a helyét valamilyen nyílt társadalomnak, forradalmi változásokat kellett végrehajtani rajta, ezekre pedig külső segítség nélkül aligha kerülhetett sor. Ez a felismerés ösztökélt
