Irodalmi Szemle, 2000
2000/9-10 - JUBILÁNSOK - Mács József: Töretlenül (Gyönyör József 80 éves)
Töretlenül Gyönyör József nyolcvanéves Hatvannyolcban úgy robbant bele sajtóközéletünkbe, ahogy hirtelen megdördül az ég, vagy ahogy borús égen felfénylik a villám. A csehszlovákiai magyarság alapvető érdekeit fogalmazta meg, intézményeinket gyarapító szándékkal. Alig hallottam valamit róla. Veres János mondta egyszer Rimaszombatban, hogy a Besztercebányai Kerületi Nemzeti Bizottságon van egy ember, nem a karrierjét segítő névvel: Gyönyör Józsefnek hívják. Hatvannyolcban tudtam meg többet róla, amikor a sajtószabadság rügyfaka- dásának és virágba borulásának az ideje következett el. Az újrakezdés vagy a folytatás szent ideje, amikor az írás és a sajtóbeli gondolkozás szabadsága úgy szakadt ránk, hogy már-már azt hittük, nem tudunk mit kezdeni vele. A Hét társadalompolitikai mellékletének felelős szerkesztője voltam, a lapnak főszerkesztő-helyettese is, s igyekeztem kialakult értelmiségünk széles körét bevonni a munkába, a bátrakat és szókimondókat természetesen, mint Janics Kálmán, Turczel Lajos, Tolvaj Bertalan, Tőzsér Árpád, Duba Gyula, Kardos István, Hamar Kálmán, Csanda Sándor, Révész Bertalan, Böszörményi János, Mihály Géza és sokan mások... Gyönyör József nem volt köztük, ő az Új Szót kereste meg az írásaival, talán azért, mert egy napilapnak nagyobb a súlya, és talán azért is, mert Zsilka László főszerkesztő-helyettes Fónod Zoltánnal, a kulturális rovat vezetőjével és Gály Ivánnal, a belpolitikai rovat vezetőjével jó karmesterei voltak a sajtóbeli szókimondásnak. Zsilka Gyönyör Józsefnek földije és barátja volt. így, sajnálatos módon a Hét Gyönyör-cikkek nélkül vívta csatáját a fellobbanó és az érdekeink ellen forduló szlovák nacionalizmussal szemben. S én az Új Szót olvasva csak csodálni tudtam a Gyönyör írásaiban fel-feltörő gondolatot, amely úgy csapott fel, mint a föld mélyéből a meggyulladt gáz; mindenki észrevette, és magáévá tette a gondolatait. írásaival felrázta az embereket, felnyitotta szemüket, ráirányította a figyelmet állapotunkra, elnyomásunkra, asszimilálásunk fortélyaira, hol, milyen módon korlátoznak bennünket nemzeti kisebbségi életünk teljesebbé tételében. S tette mindezeket jogászként, jogtörténészként, politológusként, közíróként, a közigazgatás kiváló szakembereként, a rólunk alkotott törvények értőjeként, nagyon foghíjas iskolahálózatunk felismerőjeként, s a kétnyelvűség bevezetéséért folytatott küzdelmünk élenjáró toliforgatójaként! Csodáltam a képességét, nagy tudásra, széles látókörre valló felkészültségét, bár személyesen még nem ismertem. Ahhoz, hogy megláthassam őt, el kellett jutnunk 1969. január elsejéhez, a Szlovák Szocialista Köztársaság kormánya minisztereinek eskütételéhez, egyetlen tárca nélküli miniszterünkkel, Dobos Lászlóval, akinek minisztérium helyett csupán Nemzetiségi Titkárság megalakítására adatott lehetőség. Dobos László a királyhelmeci magyar gimnázium igazgatóját, Tolvaj Bertalant állította a még csak papíron létező Nemzetiségi Titkárság élére, keressen megfelelő embereket munkájának a megsegítésére.
