Irodalmi Szemle, 2000
2000/9-10 - JUBILÁNSOK - Sütő András: „Lélekben együtt vagyunk...”
Születésnapi levél Dobos Lászlónak — Mi ez, Domine? Születésnapi köszöntés, vagy kihantolás? Ódon bánatok, tragédiák, hungarocidiusok fölemlegetése? Sajátos oka van ennek, László. íróembert, kivált ha közügyiségben is neves személyiség: nem csupán műveivel mérik, hanem sorsával, szellemi arculatának hátterével is. Most, hogy e sokat vitatott kérdést szóba hoztam, röstellve látom, mit hordok elé. Dunába vizet! Nem elég, amivel ez ügyben már-már naponta nyakon öntenek minket? S mindegy, hogy minek az okán vagy minek ürügyén. Jubileumi alkalommal nem kritikai kérdőjeleket akarok kiegyenesíteni, hanem elismeréssel szólni rólad, László. Közelmúltunk a kötelező világnézet és életszemlélet, az udvari költészet és a szocialista-realista cukrászművészet korszaka volt. A szellem embereinek becsületét azok mentették meg, akiknek volt merszük a „harmónia poklával” szembeszállni. Közéjük tartozol. Írói, művészi rezonanciát, lelkes azonosulást követelő korban disszonanciát keltő műveket írtál, és lettél közügyi küzdelmekben is hatalmat bőszítő, disszonáns ember. Minden gondolati kihágása büntető hatalom idejét élted, éltük valamennyien, akik Németh László szellemében választottunk értelmiségi hivatást. Közös kisebbségi sorsunk azonban a Felvidéken az erdélyinél zordabbra fordult a kitelepítések idején, az elhurcolások véres éjszakáin. Menekülhettél volna! Dante poklává lett, amit hazádnak hazudott a cinikus demagógia. Maradtál mégis. Jellempróbáló helyzet volt, amely írói mondandóidat érlelte: ábrázolataid sötét színeit az idegeidbe égette. Nevezzük ezt alkati predesztinációnak? Talán igen, miként az ellenkezőjét is: a nemzeti nihilizmusban panírozott poéták tökéletes közönyét balsorsunk dolgában. Égő házban tükör előtt fésülködő múzsák is vannak. Minden lehetséges. Mikor az abszurd művészet román származású francia mesterét: Ionesco Jenőt megkérdezték, milyen tapasztalat sugallatára írta Rinocéros (Az orrszarvú) című színművét, röviden és határozottan válaszolta: a román vasgárdisták fasiszta vérengzései ellen tiltakozott. A homo aestheticus antifasiszta politikusként nyújtott oda fegyvert bizonytalanul eszmélő főhősének a mű záró jelenetében. Mintha Hemingway konok életelvét vallotta volna: „II faut d’aborc durér!” Mindenekelőtt fennmaradni!(Istenhez közelebb kerülni? „És Te megmaradsz minden időben.”) Utána minden lehetséges. Tisztázni például: hány angyal fér meg egy gombostű hegyén. Abszolút-e vagy viszonylagos az írás öntörvényűsége? Stb. Jubiláns Barátom! A magyar élet történelmi kényszerűségeiből való az írótól mindenkor elvárt, megkövetelt közösségi szolgálat is. Az Illyés-nevezte mindenest nem csupán benső késztetés, hanem hagyományos társadalmi szemlélet is szuronyrohamra küldi nemegyszer. Ha Balassi pennát ragadva kardot is rántott a magyar szabadságért: zongora helyett ágyút szólaltasson meg Liszt Ferenc is! — szólta a botfülű fáklyamagyar, és gyűlölettel kontrázott neki Heinrich Heine, gyávasággal vádolván a „hírhedett” zenészt, mert úgymond sértetlen, kardja szekrényben rozsdállik. Más kérdés, hogy Petőfit Bem apó hiába próbálta
