Irodalmi Szemle, 2000
2000/1-2 - KÖSZÖNTŐ - Szeberényi Zoltán: Lehocky Teréz, a novellista és a prózaíró. Rákos Péter, az európai formátumú tudós
KÖSZÖNTŐ magánügyek, de szavaiért, útjelzéséért felelős a világnak, melynek kalauzává szegődött.” (Az írástudók árulása, 1928). Rákos Péter pedig az irodalom „Igazának kalauzává szegődött”, mindig a maga útját járta, s az ideológiai kényszerzubbonyok idejében sem lett hűtlen eszméihez, melynek summáját a fent említett kötete Előszavában olvashatjuk: „...az irodalom »igazán- nemcsak olyasféle igazságot értek, amilyen a gondolaté. Azt akarom vele jelezni, hogy az ősrégi értékkategóriák, a »szép«, és a »jó»; és az »igaz« egyaránt polgárjoggal bír az irodalomban és a vele foglalkozó tudományban, talán még külön is hangsúlyoznám, hogy a »szép« és a »jó« mellett az »igaz* semmivel sem kevésbé, s mellőzése nem csekélyebb hiba, mint túlbecsülése. Az irodalom igaza szememben annyi, mint az irodalom értelmes- sége, a benne ellenőrizhetően megnyilatkozó — vagy tettenérhetően csődöt mondó — ráció, akár a valóságot ábrázolja a mű, akár valamely álomvilágot, akár semmit sem ábrázol vagy a semmit ábrázolja, s függetlenül attól, hogy realista, szürrealista, romantikus, naturalista vagy dadaista eszközökkel. Az irodalom így felfogott igaza (az igaz mint az irodalom építő eleme) elválaszthatatlanul egybefonódott az ugyancsak ki nem iktatható esztétikummal és etikummal. A leghűvösebb, legkristálytisztább logikai igazság is lehet felemelő, lelkesítő, mámorító, amint az érzelmeknek, a vak ösztönöknek is van racionálisan vizsgálható és próba alá vethető logikájuk. S ettől még sem az egyik, sem a másik nem válik hűtlenné önmagához” Ez a szellemiség hatja át Rákos Péter a mennyiségre talán nem, de minőségben mindenképpen kivételes nagyságrendű életművét, amely immár szerves, elidegeníthetetlen része az egyetemes magyar, a cseh és a szlovákiai magyar irodalomtudománynak. Szeberényi Zoltán
