Irodalmi Szemle, 2000

2000/9-10 - JUBILÁNSOK - Fonod Zoltán: Egy 65 éves fiatal költő információs bankja (beszélgetés)

A 65 éves Tőzsér Árpád köszöntése

* Elég sokáig őrizgetted személyi szabadságodat, későn nősültél... Később azonban példás és gondos családapaként ismert a környezeted. Mit jelent számodra a család vagy az a szűkebb (baráti) közösség, amellyel megosztod gondjaidat?

— A családról azt mondhatjuk el, amit a parlamenti demokráciáról: még nem találtak fel nála jobbat. Az együttélésnek és túlélésnek a legeredményesebb és legelviselhetőbb formája. Az előző mondat még-je pedig oda céloz, hogy nem tudhatjuk, mit hoz a holnap. Ez az átkozott termesz-kor, amiben élünk, lassan minden korábbi struktúrát szétrág. A baráti közösségeket például már teljesen felbomlasztotta. Ma a legjobb esetben is csak baráti párosok léteznek, a háromvagy többtagú baráti közösségekben előbb-utóbb megjelenik a kény- szeredettség eleme, sőt a hivatali elidegenedettség szelleme.

* Van-e valami sajátos kedvtelésed, hogyan telnek napjaid?

— Ilyen szempontból szerencsés ember vagyok: kedvtelésem a munkám. Ha az egyetemi elfoglaltságaim megengedik, s a testi nyavalyáim is éppen szünetelnek, írok és olvasok, s az nekem kedvtelésnek is elég. — Újra olvasom Shakespeare-1, a Bronte-nővéreket, Móricz Zsigmond Pillangóját, a Bibliát. A napokban Szophoklész Oidipusz Kolónoszbanját vettem így elő, s azon töprengtem, hogy vajon szerencsét hoznék-e én a Kolónoszomra (Gömörre, a szülőfalumra), ha otthon temetnének el.

Ez persze vicc, dehogy akarok még meghalni!, hisz távolról sem én vagyok a sor elején. Menjenek csak előbb a hetvenévesek! (Te hány éves is vagy? Ha jól tudom, harmincban születtél!)

Meg aztán: miközben e sorokat papírra teszem-tisztázom, a rádióban a füleki Agócs Gergely fergetes barkó-juhász dalokat énekel, s olyan autentikus palóc dialektusban, hogy könny szökik a szemembe, s eszembe jutnak korábbi, valós kedvteléseim, a népdal, a népi hangszerek, a furulyák és sok minden más, s ámulva tapasztalom, hogy most már ezeket is mintha csak olvasnám, pontosabban: újra olvasnám, maga a szülőföld is inkább érzelmi és értelmi információ immár, s nem valódi létezés, nem valódi kedvtelés. S hát ugye hogyan is lehetne az információ dombjai alá temetkezni!? Vagy mégis lehet?

Az a szimulakrum-lét, amelyet Baudrillard körülbelül húsz évvel ezelőtt lelkendezve, mint valami vadonatúj fölfedezést, megkiáltott, egy bizonyos életkorban természetes életforma. A 65 éves ember a lehető legnagyobb természetességgel ássa be magát információs bankjába, hatalmas kommunikációs hálói mögé, amelyekben az idő végül - tiszta cirkulációban - feloldódik (Baudrillard). Nem volt még kor, amelyikben ez a három fogalom

— információ, bank, sírhalom - összetartozott volna. Most, íme, egyenesen egyetlen metaforába kívánkoznak. Ha kicsit több időm lenne, az összetartozásukból talán verset is tudnék írni.

De hogyan is szólt a kérdésed? Van-e valami sajátos kedvtelésed? Hát persze a vers, ahogy látod, még mindig a vers a legfőbb kedvtelésem. Futtatni az eszemet, a nyelvi fantáziámat, s egyszer csak a szöveg bizonyos csomósodá- sainál úgy érezni, hogy puszta kézzel átnyúltam valami falon. (A záró kép Orbán Ottótól, szabadon idézve!)