Irodalmi Szemle, 2000

2000/1-2 - KÖSZÖNTŐ - Szeberényi Zoltán: Lehocky Teréz, a novellista és a prózaíró. Rákos Péter, az európai formátumú tudós

KÖSZÖNTŐ

anyagtól szüntelenül afelé iparkodom vissza. Ebből következően sokszor, sőt legtöbbször olyan témákba botlom, melyek nem illenek bele közvetlenül a csehszlovákiai magyar sajtó profiljába.” (uo.)

Rákos Péter két kultúra, két irodalom határmezsgyéjén tevékenykedik, kétféle értékrend és szemlélet, irodalomfelfogás, kulturális hagyomány szuverén birtokosa. Két irodalomtudomány eredményeire, örökségére és széleskörű világirodalmi tájékozottságra építve alakította ki saját, eredeti vonásokat tükröző irodalomszemléletét. Ezt a kimunkált és elméletileg megalapozott irodalomszemléletet — pontosabban: filozófiát — markánsan tükrözik életművének mintegy felét felölelő magyar nyelvű kötetei: Tények és kérdőjelek (1971), Az irodalom igaza (1987), Prágai őrjárat (1995).

Tanulmányainak első magyar nyelvű gyűjteménye Tények és kérdőjelek (1971) címen jelent meg. A mintegy két évtized alkotó munkásságának eredményeiből válogatott kötet megjelenése a csehszlovákiai magyar irodalom meghatározó eseménye volt, de kedvező visszhangot keltett az egész magyar nyelvterületen is. Méltatói szinte egyöntetűen a szerző széles körű irodalmi műveltségét, impozáns anyagismeretét, eszmei-esztétikai, filozófiai erudícióját hangsúlyozták.

A címével Adyt és Fábryt egyaránt asszociáló, sorrendben második kötet — Az irodalom igaza — legizgalmasabb írásai is az elméleti vonatkozású és igényű, eszmei-filozófiai megalapozottságú tanulmányok. A kötet súlypontja Az irodalmi szakszerűség problémái és a Tanári gondok című fejezetek írásaira esik. Különösen a Prolegomena egy eljövendő irodalomtudományhoz című eszmefuttatás érdemel megkülönböztető figyelmet. Korunk irodalomtudományának legvitatottabb kérdései merülnek fel benne sajátos megvilágításban. Az itt kifejtett gondolatok tükrözik Rákos Péter több évtizedes tapasztalataira épülő irodalomszemléletét, távlatos érvényű gondolkodását az irodalomtudomány szerepéről és lehetőségeiről. Mondandója nem korlátozódik a szerző hatáskörére és munkásságára, bár onnan bontakozott ki, hanem egyetemes érvénnyel gazdagítja a cseh és a magyar irodalomtudományt. Vitába száll a magyar verstan olyan szaktekintélyével is, mint Horváth János. Közismert könyvének címére rezonál a Vitás verstani válaszok című tanulmánya, melyben friss szemlélettel és ötletdúsan taglal olyan kérdéseket, mint a magyar és a jövevény versritmus jellegzetessége, a ritmusalkotó és a ritmusjelző tényezők összefüggése. Nyilván csak az egész életművet és kutatói tevékenységet jellemző szerénység késztette a szerzőt, hogy a frappáns és kellően megokolt válaszait „vitásnak” tüntesse fel.

A Prágai őrjárat címen megjelent kötet tisztelgő gesztus a 70 éves szerző előtt. A Kalligram Kiadó jóvoltából — néhány őszinte önelemző és visszaemlékező írás kíséretében — újból megjelenhettek legsúlyosabb tanulmányai. A kötet olvastán Babits Mihálynak, Rákos „bírálva tisztelt” mesterének gondolatai jutnak eszünkbe, melyeket feledhetetlen esszéjében az írástudók hűsége-árulá- sa kérdéseit boncolgatva fogalmazott meg: „Az áruló írástudó... nem avval lesz árulóvá, ha lába nem megy egyenesen a Csillag felé, melyre ujja mutat. Az árulást akkor követi el, ha ujja nem is mutat többé a csillagra. Léptei