Irodalmi Szemle, 2000
2000/9-10 - KEGYELET - Csontos Vilmos hátrahagyott versei
Csontos Vilmos hátrahagyott versei 1999. október 1. Más, mint a többi őszi nap, — írva van a Sors könyvében, — A különbsége annyi csak: Fényt gyújt másnak is szemében. Fényt gyújt, biztatót, meleget, Jelzi: érdemes volt élni! A virágzó emlékezet Gyümölcse — tm — kezd beérni. Bátorít — pedig már az est Sötétje vár — utam vége... Vállamról a nehéz kereszt Kerüljön már a helyére... — Azért hát ez a mai nap A végső fényt úgy adja meg: Örökre jelzi utamat, Láthassék nyom, ahol megyek... 1999. X. 1. — kitüntetésem alkalmából Ünnep már Ünnep már nékem mindegyik napom. A pihenés nem csupán fogalom. Sok évemet nem hiába éltem: Megedződtem a sok szenvedésben. Tele jó, rossz emlékkel az évek. Fehér hajjal már a télben lépek. Hallásom rossz, de még jó a szemem, Melynek könnyét gyakran törülgetem. — Olyan ünnep ez: kényszerpihenés, Olykor versírás, alvás és evés. Vén testemben a lélek eleven... — Add, Gondviselés: mindig így legyen! Zseliz, 2000. I. 11.
