Irodalmi Szemle, 2000

2000/9-10 - Dénes György: Emlékek egy látogatásról Csontos Vilmosnál

Emlékek egy látogatásról Csontos Vilmosnál

zendül fel ma is a sorok között... vagy tán annak foszlányait visszhangozza a lelkem?”

Csönd szakad közénk. Mintha azt várnánk, megszólal az a régi pacsirta. Én szólalok meg helyette;

— Azt gondolom, még ma is megindít téged a madár dala, a virágnyílás vagy a gyümölcsérés. Nyomot hagy a lelkedben és ebből vers születik. Vers a természetről.

Vilmos arca elkomorodik.

— Erről a pacsirtaszóról eszembe jut, hogy az utóbbi években egyre kevesebb pacsirta dalol. Már írtam is erről egy verset, de nem küldtem el sehova. Megírtam benne, hogy a vegyszerek megtizedelik madarainkat meg nyuszikáinkat. Sok a vegyszer a mezőn.

— Ez nemkívánatos jelenség. Mikor szemünk láttára pusztul a természet.

Elhallgatunk. Aztán megint fölveszem a beszéd fonalát.

— Kanyarodjunk vissza a költészethez. Mikor hozod össze új verseskötetedet?

Legyint.

— Ez már nagyon kilátástalan. Még a gondolata is.

— Miért?

— Mert nekem már annyi sincs hátra, hogy megírjak egy kötetre való verset. Aztán a versírással úgy van az ember, hogy nem akarja önmagát ismételgetni. Én talán már mindent megírtam... Bár, hogyha kicsit nyugodtabb életkörülmények következnek a jövőben, talán... talán...

— Több biztatás kellene?

— Nem is a biztatás hiányzik. A nyugalom.

— Mi ez a vaskos kéziratcsomó itt az írógéped mellett?

— Ez az új Gyalogút. Mert átdolgoztam az első kiadást.

— Miért dolgoztad át?

— Tudod, hogy sokat járok író-olvasó találkozóra. A múltkoriban az ország keleti felében voltam. Elbeszélgettem olvasóimmal, és kiderült, hogy a Gyalogútról nem is hallottak. Nem is tudták, hogy ilyen könyvem van. Akkor jutott eszembe, érdemes volna egy újabb, bővített Gyalogút-at kiadni. Hozzáláttam a könyv átírásához, kibővítéséhez. Át is adtam a kiadónak a kéziratot. Azzal kaptam vissza, hogy túl privatizált. Most újabb biztatást kaptam tőlük: dolgozzam át. Megpróbálom harmadszor is átdolgozni.

— Hogyan értékeled az író-olvasó találkozókat? Milyenek a benyomásaid?

— Szeretem ezeket az összejöveteleket. Mondhatom, nekem még nem volt sikertelen találkozóm Ezeket a beszélgetéseket sohasem unnám meg. Ha tehettem, el is mentem mindegyikre. Bár azt is meg kell vallanom, hogy az utóbbi időben nem mentem el mindenhová, nem vállalhattam mindegyiket. Túl a hetvenötödik éven fáradtabb az ember, nincs már olyan kedve a kiruccanásra, mint régebben.

— Te vagy nálunk a legnépszerűbb költő. Különösen faluhelyen kedvelnek.

A költő szemérmesen tiltakozik.

— így ezt nem állíthatod De annyi bizonyos, hogy falusi olvasóimnak