Irodalmi Szemle, 2000

2000/9-10 - Maros András: Ég mindenkivel! (elbeszélés)

Maros András

hogy a legcsodálatosabb dolog a világon: ott lenni a helyszínen, és élvezni a tűz látványát, erejét, az elementáris pusztítást. Ezért érdemes élni.

Hallom, a tulaj matat a zárban. Remek, pont kész lettem. Csak be kell tolni az egész cókmókot az ágy alá.

Valakivel beszélget. Valakikkel. Vendégeket hozott. Jobb lesz kicsit összepakolni, nyilván bejönnek hozzám, és megmutat nekik. Gyorsan becsukom a bőröndöt, odatolom a pianínó mellé, a szanaszét dobált ruháimat a párna alá gyűröm. Felfedezek egy karton gyufát a szekrény előtt, gyorsan azt is betolom az ágy alá, óvatosan, mert a benzinnel töltött üvegeket állva csúsztattam be, nem fektetve. Hallom, ahogy közelednek, már itt vannak az ajtó előtt. Egyenesen ide jönnek, az én szobámba.

A tulaj két sötét öltönyös, harmincas férfival lép be. Egyikük vállán katonai hátizsák, elég muris látvány. A másik borostás, sötét bőrű, vékony ember — jóval karakteresebb, mint a társa. Mintha láttam is volna már valahol. Sötét napszemüveg van a homlokára tolva, első látásra úgy néz ki, mint valami gengszter.

Bemutatkoznak.

Új lakók? '

Itt, a világ végén, egy ocsmány és koszos házban két jól szituált férfi kivesz egy szobát. Fura. Egyáltalán van itt még szoba? Van ugye a nappali, mindjárt mellette a tulaj szobája, és... csakugyan, ha a konyhán keresztülmegy az ember, van ott valami csigalépcső (ránézésre bármelyik pillanatban leszakadhat).

— Csak két napig zavarunk — így a jelentéktelenebbik. Talán kiült arcomra a döbbenet, ezért érezte, hogy némi magyarázattal kell szolgálnia.

Váltunk néhány szót, udvariaskodunk — abszurd és kínos helyzet: négyen állunk egy sötét, poros szobában, és beszélgetni próbálunk. Legfőképpen a tulajt nem értem: mi a frászért hozta be hozzám ezeket? Miért nem a saját szobájukba vezette? Egyáltalán mi közünk egymáshoz. Ők is itt laknak, én is, és? Négyesben fogunk ebédelni is, vagy mi a szösz?

Megkérdezik, hová valósi vagyok. Megmondom. És mit csinálok errefelé? Pihengetek, és ha jól érzem itt magam, esetleg ideköltözöm a környékre. Az jó, mondják, klassz a környék. Kimennek.

Nem merem elővenni a cuccaimat.

Inkább átteszem az akciót holnapra.

A nap hátralévő részében csak olvasok, és átnézek néhány fotót, újságcikket régebbi akcióimról. Új akció előtt ezeket babonából mindig előveszem.

Éjszaka hallom: kint makaózik a tulaj a két új vengéggel. Többször felállnak, mászkálnak. Mintha meg-megállnának az ajtóm előtt — persze lehet, hogy ezt csak képzelem. Szag nem szivárog ki a palackokból. A benzintöltögetés után azonnal kereszthuzatot csináltam, és különben is, annak már vagy tíz órája.

Ma sem sikerül pirula nélkül elaludnom. Többet aggodalmaskodom a kelleténél. Furcsa érzésem van, mintha nem lennék rendesen felkészülve, ami persze hülyeség, mert fel vagyok: minden rendben.

Ki a fene ez a két idegen?