Irodalmi Szemle, 2000
2000/9-10 - Maros András: Ég mindenkivel! (elbeszélés)
Maros András speciális pókfajta követhette el. Itt is lesznek állatok. Pók, az biztos. Talán csótány is. Vagy patkány. Bekenem a lábam nyugtató kenőccsel, kimondottan égési sérülések kezelésére szolgál. Már alig látszik a helye. Lefekszem az ágyra, és a plafont bámulom. Megint kopogtatnak. A tulaj az, ki más lenne. Menjek vele makaózni, kéri. Nem hat az altatója, olvasni meg nincs kedve. Nagyon jól makaózik, azt állítja. Minden kártyajátékban jó, de makaóban kiváló. — Aki azt hiszi, hogy szerencse kell hozzá, az nagyon téved. Rá kell érezni, mikor a legjobb megszabadulni a büntető lapoktól. — Büntető lapok: ez tetszik, rögtön meg is ragad bennem Kimegyünk a nappaliba. Most már biztos, hogy makaózni fogunk. Nem tudok makaózni. Hamar meg lehet tanulni, állítólag. — Sztenográfiával foglalkoztam, míg nyugdíjba nem mentem — mondja büszkén, miközben a jollykat szórja ki a pakliból. — Sztenográfia. Tudja, mi az? — Tudom — felelem. — Gyorsírás. — Az — mondja; vizsgálódó tekintete várakozva nyugszik rajtam, talán vár még valami kiegészítést a válaszhoz. Végül ő folytatja: — Mondjuk, annál kicsit több. A sztenográfia tudomány. — Igen, tudomány. Kever, oszt. A kezében tartott kártyalapok egyikének sarkával a fogínyét piszkálja, sercint párat, talált valamit. Fölnéz a lapokból — utálkozva pillant rám. Alighanem rossz kártyákat osztott magának. Az első öt partit tét nélkül játsszuk, bemelegítésként, utána pénzre megy. Valahonnan előkerít egy írótömböt, ráírja saját nevét, és odacsúsztatja nekem. A tollat is átadja, úgy látszik, elfelejtette, hogy hívnak. Éjjel két óráig makaózunk. Közben alig beszélgetünk. Kizárólag az aktuális leosztással vagyunk elfoglalva. Na jó, kicsit pálinkázunk is, és nagy általánosságban ejtünk néhány szót az italozásról, konkrétan: mit mivel jó keverni. A tulaj nyer. Nyolcvan forinttal maradok adósa. Csakugyan jó makaós. Mondjuk, volt egy pillanat, amikor lehetőségem nyílt a felzárkózásra, mindössze öt forint volt a különbség, csak épp a sorsdöntő pillanatban elfelejtettem a „makaó” után „kakaó”-t mondani, amiért a tulaj habozás nélkül kiosztotta az ilyenkor kötelező öt lapot. — Hozzácsapjuk a lakbérhez — mondja büszkén, és somolyog tömött, ősz bajsza alatt. — Csapjuk! — felelem, s kezet nyújtok neki. — Remek parti volt, mester. Jó éjszakát kívánunk egymásnak. A szobám hűvös. Spórol a fűtéssel. A bőrönd aljáról előhúzom a melegítőalsómat, vastag zoknit húzok, úgy bújok ágyba. Első éjszaka idegenben. És az utolsó is egyben, ha minden tervszerűen megy. Beveszek két erős altatót.
