Irodalmi Szemle, 2000
2000/7-8 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Gaucsík István: Megmaradt kontinuitás
KÖNYVRŐL KÖNYVRE figyelmet. Az identitáskutatás eredményeire Bayer József és Pető Katalin munkái támaszkodtak. Varga Éva előadása a demográfia és a szociológia „eszköztárából” merített. Hanák Péter — a sajnos nemrég elhunyt dualizmuskori szakértő — korreferátuma konkrét térbeli-időbeli megoszlásban vázolta a kiegyezés utáni középosztály problémáján, az ebbe a rétegbe asszimilálódó német és zsidó értelmiség — Szvatkó Pál szavát használva — amalgamizálódásán és a polgári identitás tartópillérein (kétnyelvűség, többgyökerű tradicionalizmus, a magyar kultúra iránti nyitottság) keresztül a magyarországi németség és zsidóság közös és eltérő útjait. Hangsúlyozta a német és a zsidó polgárság pótolhatatlan szerepét a magyar polgárosodásban. Ezen folyamat aktivizáló elemét az a polgár játszotta, aki egy új kultúrát és civilizációt teremtett/alkotott. Később, 1914 után ennek a polgártípusnak már csak az eszménye élt tovább. Hanák a két nép „párhuzamos történetének” képzetét elvetette. A lehetséges összehasonlítás jegyeit az asszimilációban és a magyar liberális közegben jelölte meg. A különbségeket-különbözőségeket társadalmi elhelyezkedésükben, irányultságukban és törekvéseikben vélte felfedezni. A különbségek szemrevételezésénél — a félreértések elkerülése végett — a gondolatok és a tények elkülönítését látta indokoltnak. Tehát az általános — és ezáltal a felületesség csapdájába eső —- ideák /meg/tévesztő jegyeinek revíziója a tények figyelembevételével, azok verifikálásával és kölcsönös komparációjuk- kal érhető el. A magyarországi németek — főleg 1938—1948 közötti — kisebbségtörténetével a problémakör szakavatott kutatója Tilkovszky Lóránt foglalkozott. A Trianon utáni időszak konfliktusforrásait a nemzetiségek öntudatra ébredésében, a fokozódó zsidóellenességben és az erőszakos asszimilációs tendenciákban látta. A nemzetiszocializmus veszélyének erősödése nehezítette, végül lehetetlenné tette a megegyezésre irányuló törekvéseket. Az előadó Bibó István három memorandumát is idézte a németek kitelepítésével kapcsolatban, melyeknek üzenetét a kortárs felelős politikai tényezők nem méltatták figyelemre. Bibó szerint a németek elűzése Magyarország erkölcsi vereségét jelentette. A fentiekben bemutatott két tanulmánnyal szemben Friedrich Spiegel- Schmidt előadásában a vademecum szerepét a „történeti idő” játszotta. Az államalapítástól egészen 1945-ig jelölte a két népelem magyarországi történetének állomásait. Négy közös vonásukat emelte ki: már az első évszázadok- beli német és zsidó jelenlétet, a két etnikum városlakó mivoltát, újkori bevándorlásukat és asszimilálódó „hajlamukat”. A jó érzékkel szerkesztett munkához néhány kritikai megjegyzést is fűznék. A szerző hangsúlyozza: „[a] felületes, csak a nyelvi asszimilációt lelkesen pdvözlo liberalizmus a zsidóságot mindezekben a kérdésekben magára hagyta — és ezáltal a későbbi, végzetes visszahatásokban bűnrészessé [sic!]) vált.” (12. o.) Nem egyértelmű, mire gondolt ezzel a túlzó megállapítással. Eszmefuttatásának előző gondolatmenetére, melyben az asszimilálódásban való német és zsidó részvétel különbségeit vagy a modernzálódás hatásait, esetleg a patriotizmus-nacionalizmus problémáját érintette?
