Irodalmi Szemle, 2000
2000/7-8 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Gaucsík István: Megmaradt kontinuitás
KÖNYVRŐL KÖNYVRE Kitért a magyarországi zsidóság polgárosulásának folyamatára is. Szerinte nem különbözött a németországi zsidóság közösségeitől. A feldolgozás, amelyre hivatkozott, a priori a németországi zsidóságot tárgyalja. A gondolat- menet, melyet kritika nélkül átvesz — nyelvi asszimiláció, polgári habitus, gazdasági felemelkedés stb. —, érvényes a magyarországi viszonyokra, de nem egészében és ugyanúgy. Éppen a különbözőségekről van (vagy lehet) szó. Például a magyarországi zsidó asszimiláns értelmiség másfajta „fejlődésképe”, a németországitól különböző hazai urbánus közeg. Azon érvelésével, mely szerint a zsidóság esetében a nemzeti érzés és a „nemzetek feletti” egyetemesség tudatának „összehangolása nehézségekkel járt", nem érthetek egyet. Ezen „összehangolás” minden bizonnyal nem lehetett „szükségszerű”. Úgy vélem, egy bármilyen tartalmú „eszmei elkötelezettség” nem lehet egyértelmű, tehát kizárólagosan nem tételezhető fel valamilyen ideához való kötődés, hanem több idea „egymás mellett” vagy „egymásban”, mintegy „egymással” keveredve hathat. A szerző ugyanakkor világosan rámutat a zsidó és a német identitásváltozás kapcsolódási pontjaira. Mindkét idézet az eredethez és a vállalt nemzethez tartozás eklatáns példájának tekinthető, melyeknek tudati tartalma (tradíciószármazás és az új kultúra befogadása, abszorbeálása) megegyező, egymást takaró. (15. o.) Schweitzer József, az Országos Rabbiképző Intézet főigazgatója a (német-)zsi- dó biedermeier irodalomban megnyilvánuló azonosulási és elkülönülési törekvéseket mutatta be. Kutatásai alapján ez az irodalom két részre különült: idillikusra (ő gettóirodalomnak aposztrofálta) és az asszimilációt szorgalmazóra. Előadásának végső kicsengése szerint az utóbbit művelő írók igyekezete „csekély eredményt hozott”. A magyarországi német identitást Bayer József három kérdéskör tisztázásához kötötte. Kisebbség és nemzet viszonyának vizsgálatakor a német identitást „lehetséges kettős identitásként” határozta meg. A németek asszimilálódását mesterséges nyomásgyakorlás okozta folyamatnak tekintette. Lendületes, fundált, erudíció jellemezte előadásában kitért a többségi nemzet kisebbségrecepciójára, mely 1848 után „felsőbbségi nacionalizmus”, 1920 után „tomboló nacionalizmus”, „asszimilációs düh” vagy „rasszista antiszemitizmus” formájában mutatkozott meg. A második világégés — és az utána következő „elűzetés” — a magyarországi németek történetében vízválasztónak bizonyult. A „kollektív bűntudat” szug- gerálása, a kitelepítés, a „malenkij robot”, a „holoakuszt-felelősség” terhe, később az anyanyelv (elvesztésének tragédiája együttesen okozták a hagyományok megszakadását. A kisebbséghez tartozó polgár jövőbeli boldogulását Bayer egy többkultúrájú társadalomban tudja elképzelni, melyben a „többirányú, plurális lojalitás és kötődés” csakis előnyt jelenthet. Az etnikai alapon szerveződő nemzetállam ezt a feladatot nem teljesítheti. Új minőségű hozzáállás szükségeltetik a többség részéről, mely támogathatja, segítheti a minoritás „alkotmányos jogállamiba] és szociális államiba]” történő pozitív integrálódását.
