Irodalmi Szemle, 2000
2000/1-2 - ANKÉT - Veres János: Feltámasztó csillag, Tudd meg (vers)
Veres János versei fáradt vágyamat meglendíted, hogy ne sorvassza kényszerű böjt, s a szökő fényt még utolérje. Dicsértess, bűvös meseflóta, zord kertem későn nyílt virága, víg titkok sorsomba ivódott Pasztorá l -szimfóniá ja. Elszakadsz tőlem, megy a vonat — Ki tarthatná fel? Állj meg, mozdony! A börtönében senyvedő rab zacskót ragaszt vagy kosarat fon, hogy ne lássa a vasrácsokat, de miként tegyem én könnyebbé kiújult társtalanságomat? Mórran a magány, szőre serked, növeszti éles tépőfogát, ugrásra feszül, úgy, mint régen, s jaj, te egy fülke szögletében viszed szépséged morfiumát. 2 Feltörölték a helyet, ahová könnyű lábad lépett, barátom kidobta az utolsó, rúzstól bíbor cigarettavéget, szobám már fel nem szikrázhat, hiába terülne rá a Tejút, kerülöm szobád új lakóját, ezt a közönyös, nemlétedre biztos tanút. Mennyire féltem mindig, mikor láz jött, hogy kalyibám, az Időt fejemre gyújtsa — 5 most nógatom a percet, mint sárba dőlt bivalyt, mert nélküled lakatolt kincskamra az öröm, nálad van a kulcsa. Ha fellobbant a düh, mint bújt parázs a kazlat,
