Irodalmi Szemle, 2000
2000/7-8 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - E. Fehér Pál: Néhány újabb könyv a Svejkről és Hašekról
KÖNYVRŐL KÖNYVRE E. FEHÉR PÁL Néhány újabb könyv a Svejkről és Hasekról A feledhetetlen lenti-i kiképző táborban 1955 nyarán Bácsi szolgálatvezető főtörzsőrmester, természetesen, élet és halál ura volt. Tessék ezt a szólást szó szerint érteni: hatalmában volt akárhányszor békaügetésben keresztülhajszolni a laktanyaudvaron bármely egyáltalán nem önkéntes tartalékos tisztjelöltet, aki elmulasztotta a tiszteletadást valamelyik feljebbvalójának, mert nem vette észre (s voltaképpen mindenki feljebbvalója volt, akivel csak találkozott), s akadt, aki e korántsem szórakoztató foglalatosság közben szívrohamot kapott, hiszen azért a táplálkozás sem volt — mondjuk — kielégítő, és a bölcsészek sem fizikumokról voltak híresek. Ám egyszer a főtörzsőrmester elvtárs, aki már a korábbi rendszerben is kiképző altiszt volt, és pedagógiai ismereteit Jutáson szerezte, vigasztalni akart bennünket. Nem a kiképzés közben, hanem amikor — némi kedvezmények reményében — házának kerítését festettük. Azt mondotta: „Örüljenek, katonák, hogy itt lehetnek. Lehúzzák ezt a néhány hetet és egész életükben annyit hazudhatnak róla, amennyi jólesik...” A főtörzsőrmester, persze, soha nem hallott Jaroslav Hasekról, Svejk nevezetű hőséről nemkülönben, de azért abban igaza volt, hogy bárki, aki — bármilyen hangzatos eszmények nevében — akár csak egy napig viselte az angyalbőrt — mesélni erről élete végéig tudott. Egyébként mi sem ismertük a derék katona viszontagságait. Dicsekedhetnék is: az egyetemista zászlóalj majdnem ötszáz kiszolgáltatott, ám művelt katonája közül valószínűleg én voltam az egyetlen, akinek a kezébe került Katona Fedor Párizsban, a Monde kiadásában megjelent salátává olvasott példány, mert nagybátyám, az illegális kommunista festőművész, Nolipa István Pál valahogyan hozzájutott, de hát a fordító Katona Fedor, azaz Karikás Frigyes már régen a sztálini terror áldozata lett, otthon pedig nem tudtuk, hogy mitől kell félni leginkább a családban: hogy a nagybátyám illegális kommunista volt, vagy pedig attól, hogy apám legális szocdem... Meg aztán az a fordítás sem volt igazán jó: talán németből készült, s Karikás időnként bepillantott a cseh szövegbe, mivel orosz nyelvtudása alapján érteni vélte, s így került mindjárt a híres első mondatba egy leiterjakab: „Nahát, agyonütötték nekünk ezt a Ferdinándot!” — ez a Karikás-féle változat. „Tak nám zabili Ferdinanda...” — mondotta Müllerné Svejknek, aki — Karikás szerint — „épp a térdét dörzsölte ferencpálinkával” reuma ellen. Valójában — ahogyan ezt Réz Ádám tolmácsolásából tudhatjuk — sósborszesszel kenegette a térdét a leendő „derék katona”, s persze Müllerné is azt mondta: „Hát megölték nekünk a Ferdinándot...” Karikás egyszerűen az orosz „bity” „ütni” ige megfelelőjének vélte a cseh
