Irodalmi Szemle, 2000

2000/1-2 - ANKÉT - Juan Jósé Millás: A férfi, aki éjjelenként elbitangolt (elbeszélés)

Juan José Millás

feszültnek és harapósnak találták, s hamarosan el is maradoztak mellőle. Egyik alkalommal meg, mikor már eléggé felöntött a garatra, azon kapta magát, hogy egyedül támasztja a pultot, és valami nótát dünnyög maga elé a boldogtalan szerelemről meg a féltékenységről. Újdonság volt az is, hogy egy bizonyos pillanatban, illetve bizonyos számú pohár elfogyasztása után páni rémület kerítette hatalmába, s akárhol volt, leküzdhetetlen kényszert érzett, hogy odébbálljon és hazarohanjon. Vigyázva nyitotta ki mindig az ajtót, csupaszra vetkőzött, lábujjhegyen lopakodott a hálószoba küszöbéig, s ott éberen fülelt, hogy hall-e valami redkívülit. Sose hallott, így aztán ágyig be, bábut ki, uzsgyi a fürdőszobába. Kis idő múltán esküdni mert volna rá, hogy a fickó arckifejezése alig észrevehetően ugyan, de határozottan megváltozott. Az elégedettséget immár mosolynak, valóságos vigyornak látta. És az a merev test is, mintha valahogy ellazult volna, mintha a figura minden tekintetben elégedett lett volna. Ismét csak érdemes megjegyezni, hogy mivel emberünk alaposan el volt ázva, könnyen eshetett, hogy borgőzös vízió járatta vele a bolondját. Jó párszor elhatározta, egyszer józanul is szemügyre veszi azt az arcot, de soha nem volt kellő mersze hozzá, hogy meg is tegye.

Ahogy teltek-múltak a napok, az asszony lelkiállapota mind rózsásabb lett, a férfi viszont egyre mélyebbre süllyedt a feneketlen búbánatba. Ráadásul addig sose tapasztalt rosszullétek kezdték gyötörni. Éjszakai kicsapongásaiért másnap egyre magasabb árat kellett fizetnie. Úgy érezte, öregszik, és ideje kissé visszafognia magát. Ilyenkor persze még jobban nekikeseredett, mert azt hitte, az ifjúsággal a szerelem is búcsút int neki.

így álltak a dolgok, mikor is történt, hogy egyik éjszaka ismét részegen ért haza, a bábut betette a szekrénybe, s már bújt is be a hitvesi ágyba. Ezúttal azonban az ágynemű mintha nem lett volna olyan testmeleg, amilyen lenni szokott. Vaktában a felesége lába köze felé tapogatózott. Valami keménybe ütközött a keze. Följebb csúsztatta, az asszony keblét keresve, ott meg két bimbótlan félgömbre tapintott. Rémülten rántotta el a kezét, de addig már nem jutott el, hogy a szemét is kinyissa; letaglózottan zuhant a részegek álmába. Fölébredve azután mindent rendben talált.

A borzalmas sejtelem azonban, hogy egy szép napon valami papírbabát találhat a felesége helyén, attól fogva minden éjjel megkísértette, s lassan egész lényén eluralkodott. Végül az egyik reggeli ébredés után látja ám, hogy a felesége csak nem mozdul mellette. Teste merev volt és hideg, így emberünk először azt hitte, az asszony meghalt. De ahogy jobban szemügyre vette, látta, hogy a húsa valami kemény és fényes anyaggá változott, a férfi odakapott, s a keze csúszós műanyagot vagy papundeklit érzett. Elborzadva ugrott ki az ágyból, magára kapta a ruháját, kirohant az előszobába, előrántotta a férfi bábut a szekrényből, visszaszaladt vele a hálószobába, s odadobta a másik mellé. A két próbababa, mintha csak erre várt volna, rögtön összeborult. Emberünk betakarta őket, majd kivágtatott a lakásból, a házból, s úgy vetette bele magát a reggeli utca forgatagába, mint aki hallani se akar soha többé arról a két figuráról.

Csuday Csaba fordítása