Irodalmi Szemle, 2000
2000/7-8 - KORTÁRS MAGYAR IRODALOM - Cselényi László: Az Új Symposion nemzedéke Szemelvények
KORTÁRS MAGYAR IRODALOM Cselényi László Az Új Symposion nemzedéke A negyvenöt utáni korszerű magyar irodalomnak két nagy, Magyarország határain kívüli előfutára volt a hatvanas években: a párizsi Magyar Műhely és a vajdasági Új Symposion. Hozzánk közelebb volt ez utóbbi, könnyebben is hozzájutottunk, mint a Magyar Műhelyhez, így nyilvánvaló, hogy a Kárpát-medencei magyar avantgárdra (beleértve a budapestit is) a vajdaságiaknak volt a legnagyobb befolyása. Mára, mint portréinkból is kiderül (amelynek egyrésze közvetlen reakció az egyes megjelent kötetekre), kissé megfakult az Új Symposion-osok fénye, ám csúcsteljesítményeik beépültek az újabb magyar literatúra élvonalába. Mindenekelőtt Domonkos István Kormányeltörésben című hatalmas költeménye, Gion Nándor trilógiája, Tolnai Ottó és Ladik Katalin legjobb lapjai, Bori Imre, Bányai János, Thomka Beáta tanulmányai, s mindannyiunk mentorának, Sinkó Ervinnek jelentős teljesítménye, az Egy regény regénye. Sinkó Ervin: Egy regény regénye „Aki sokáig él, azzal megtörténik, hogy rég elkezdett vagy félbeszakadt, közben el is felejtett párbeszédek évtizedek után egyszerre csak elképzelhetetlen módon folytatódnak. Az emberek, zűrzavaros idők forgatagában élve, el-elszakadnak egymástól, de megtörténhetik, hogy aztán, mikor már az emlékek is jórészt elhalványultak, eljut hozzánk a világnak egy távoli sarkából egy-egy hír vagy hírtöredék mint valami üzenet, melytől múltak és régmúltak is egy csapásra jelenbeli életünk részévé elevenednek.” Moszkvai naplójegyzetek 1935-1937. Sinkó Ervin, a Tanácsköztársaság egykori katonája, az Optimisták c. regény (s a belőle készült tévéfilmsorozat) szerzője, a hajdani jugoszláviai és az egyetemes magyar irodalom egyik kiválósága furcsa emlékiratokban örökítette meg a kort, a harmincas évek közepének Moszkváját. A Tanácsköztársaságról szóló regénynek, az Optimisták kéziratának a hányattatásait, a regény regényét írja meg ugyan, ám a kor olyan, hogy eközben megvilágítja az egész hátteret, a Nagy Perek Moszkváját, s nem húsz-harminc-negyven évvel a történtek után, hanem párhuzamosan, napló- szerűen rögzítve a kort. „Nemes közhely, hogy remekműveket csak megírni kell, eltemetni nem lehet
