Irodalmi Szemle, 2000
2000/5-6 - MARGÓ - Mihályi Molnár László: Az értelmiség és a szabadság
MARGÓ helyzetben melyik tanítás nyerjen értelmet. Jézus gondolkodni tanít, nem dogmákat hirdet. Utat mutat és teret nyit a lélek szabadsága és békéje felé, ezért idegen minden megmerevedett és sablonokban, sémákban működő elmélettől és gyakorlattól. Az értelmiségre nemcsak az útmutatás feladata hárul, hanem a felvilágosítás és a megőrzés felelőssége is. A tömeg ugyanis hajlamos arra, hogy elfogadja a hatalom által kijelölt és helyesnek vélt gondolkodási és cselekvési módot. Nagy annak a kísértése is, hogy a magát értelmiséginek tartó vezető réteg behódol a tömeg igényeinek és lemond az értelmiség valódi küldetéséről. Ennek a gyanús magatartásnak legnagyobb ellenfele a gondolkodó ember, aki nem a pozíciót és a népszerűségi mutatókat veszi alapul. Ezért aztán a hatalmon levők nem is törekednek arra, hogy az embereket rávezessék az önálló gondolkodásra és a véleményalkotásra. Az értelmiség nevelésében meghatározó feladata van az iskolának, az oktatásügynek. Figyelmünket tehát arra a közegre kell irányítanunk, amelyben a jövő nemzedéke felnő: a családra, a társadalmi légkörre és az iskolára. Nem mindegy, hogy milyen az iskolák légköre, arculata, szellemisége, milyen a pedagógus személyisége, felkészültsége, lelki egyensúlya, és milyen az iskolarendszer irányítása, életfilozófiája, szabadságszintje, átláthatósága. Szomorúan kell megállapítanunk, és a visszajelzések arról adnak számot, hogy iskoláink nem örömteli életterei a gyermekeknek, mert egy részük a büntetéstől való félelemmel és rettegéssel, nem pedig a sikerélménnyel akar ösztönözni. A poroszos rendszerű oktatásunk elsőrendű célkitűzése nem a gondolkodás és önállóság fejlesztése, hanem a lexikális ismeretek mennyisége, az engedelmesség, szófogadás. Az ilyen iskola visszafogja a kíváncsiságot, az újszerű utak keresését, az egyéni kezdeményezést és aktivitást, az önálló elképzeléseket és a logikus gondolkodást. Nem a világgal és annak összefüggéseivel ismertet meg, hanem felszeletelve annak elkülönített részleteit rendszerezi. Mintha a víz helyett oxigént és hidrogént adnánk a szomjazónak. Emberi mértékkel értékelhető jó eredményekről szinte csak ott beszélhetünk, ahol a pedagógusok saját személyiségükkel kivédik a rendszer negatív hatásait, avagy ott, ahol mellőzik azt a fajta követelményrendszert, amely nem minőségorientált. Egyén és közösség csak az önrendelkezés megvalósulásában érezheti magát szabadnak. Ahol ez nem érvényesül, ott zsarnokság, rabság, megalázottság, szolgalelkűség, megalkuvás és elaljasodás van. A fejlődés természetes menetét azonban nem lehet megállítani. Nem az a kérdés tehát, hogy van-e szükség önrendelkezésre, hanem az, hogy mikortól és hogyan. Ki kell tehát mondanunk: egy új szerződésre van szükség a Kárpát-medencében, melynek alapja az önrendelkezés joga és szabadsága. Nyolcvan évvel ezelőtt Trianon célja a feldarabolás volt, hogy gazdaságilag kiszolgáltatott, gyenge és befolyásolható államokat hozzanak létre, saját (francia) nagyhatalmi érdekeik alá rendelve. Az új egyezménynek önrendelkező módon a határok felszámolását kell kitűznie és a térségen belüli egyanjogúságot és egyenrangúságot minden önmagát megfogalmazni tudó népcsoport számára. Ha ez rövidesen nem valósul meg, akkor nehezen kerülhetők el ugyanazok a felszültségek és problémák, amelyek száz évvel
