Irodalmi Szemle, 2000
2000/5-6 - MARGÓ - A keszthelyi írótalálkozó nyilatkozata
MARGÓ kultúra fennmaradása vagy milyensége, hanem a teljes létezés. Az ember e földi biológiai léte! Ehhez mérten az olyan apróságok, hogy irodalmunkban milyen irányok, milyen kánonok a mértékadók, mi az, amit illik követni akarnoki buzgalommal, ma már elhanyagolható pitiségek. De még a többi, ma nagyon komolyan vett elméleti felvetések is a perifériára sodródtak. És még csak az újfajta, „irodalom feletti irodalom” sem zavarhatja meg a biológiai leépülést, bárha abban már nincs se cselekmény, se gondolat, se forma, csupáncsak szürke, semleges szöveg. Kizárólagosan és magas esztétikai szinten. És se nyelv, se közösség nem számít, csupán az író-űbermenschek ragyogása. Persze nem az az igazi gond, hogy mindez van, s így van, ahogy éljük vagy elviseljük, vagy: elviseltetik velünk, hanem az a gond, hogy az egész egy nagy csalás, amely arra szolgál, hogy a valóság, az emberi lét kilátástalansága elé átláthatatlan „firhangot” rángatnak. Mi hát a teendő e nagy és végleges liszenkói győzelem megélte után? Be kell vallanom, méghozzá illő őszinteséggel, hogy semmi használható ötletem sincsen. Legfeljebb azt mondhatom, hogy — lévén már örökös kisebbségben — soha semmilyen győzelem ízét nem ízlelhettem meg, s módom ezután sem lesz rá. A kudarcokat, a pusztulást, ama nagy és végsőt is, tudom, mert megtanultam. így, ha valami használható gondolat előbukkan mégis, akkor az nem több és nem más, mint ennek az egésznek a méltó elviselése és írásba foglalása. Hátha mégis lesz, aki valahol, valamikor még hasznát veheti. Mert az írás és az irodalom a megmaradás egyetlen reménye. Gál Sándor A keszthelyi írótalálkozó nyilatkozata A „Magyar irodalom az ezredfordulón” címmel Keszthelyen tartott írótalálkozó résztvevői számot vetettek irodalmunk helyzetével. Ennek nyomán emlékeztetnek arra, hogy a magyar irodalom az elmúlt évtizedben sajnálatosan sokat veszített közéleti súlyából és befolyásából. Az írótársadalom szociális gondokkal küzd, a kortárs magyar írók művei igen szerény példányszámban jutnak el a közönséghez. A könyvforgalom révén szerzett adóbevételnek csak egy töredéke jut az alkotómunka, a könyvkiadás és a folyóiratok támogatására. Az irodalom szakmai kompetenciája háttérbe szorul a művészeti díjak megítélésében. Mindenképpen helytelenítjük, hogy az államigazgatás és az irodalom viszonya a régi időket idéző kézi vezérléses politika medrébe kerüljön. Az irodalmi életet a politika hatására megosztó szekértáborok viaskodása, az írótársadalom belső szolidaritásának hiánya is nehezíti a közös érdekek érvényesítését. Meggyőződésünk, hogy a magyar irodalom ma is a nemzet életének egyik legfontosabb szellemi tényezője, amely a közösség lelki és erkölcsi magára találását, a közös jövő stratégiájának és az egészséges nemzeti tudatnak a kialakítását és felépítését szolgálja. A magyar kormányzatnak is többet kell tennie azért, hogy javuljanak a határok fölött egységét építő magyar irodalom és az irodalmi intézményrendszer működési feltételei, és
