Irodalmi Szemle, 2000
2000/5-6 - MARGÓ - Mihályi Molnár László: Az értelmiség és a szabadság
MARGÓ hagyományainak szellemében erősödjék az irodalom presztízse és befolyása. Végül tekintettel a vajdasági magyar irodalom nehéz helyzetére különös erővel fejezzük ki szolidaritásunkat ott élő írótársaink iránt. Keszthely, 2000. június 7 Az értelmiség és a szabadság „Amelyik nép nem becsüli meg az értelmiségét, az pusztulásra van ítélve.” (Whitehead) Egymást uszonyaikkal csapkodó, gyötrő halakként vergődünk a hálóban, nem látva a bűnöst, aki a hálót ránk kivetette. E tudathasadásos világ hatja át egész életünket. Még azt sem vesszük észre, hogy a hatalom úgy akarja elpusztítani ellenfeleit, hogy azok egyik felét megjutalmazza, majd aztán ők egymással is elbánnak. Legfontosabb lenne most az a tisztánlátás, amelyben elsőrendű feladat mindazok felkészítése, képzése, fejlesztése, akik érzékenységük és bölcsességük révén ebben segíteni tudnak. Az ősi bölcsek tanácsa szerepét a történelem folyamán átvették az állam választott irányítói, a politikusok, de az általános választójog bevezetése miatt a „demosz”, vagyis a nép bölcs döntése gyakorta a félrevezető befolyásoltság (manipuláció) szándéka szerint alakul. Nem várható el ugyanis mindenkitől, hogy egyéb tevékenysége és elfoglaltsága közben átláthassa a jogrend, a közigazgatás és a hatalmi viszonyok kusza útvesztőit. így a közhatalmat mindenki a saját bőre, aktuális helyzete, elérhető tájékozottsága szerint ítéli meg. Néha annyira sem képes analógiát vonni a társadalmi viszonyok és a mindennapi gyakorlat között, mint egy használt jármű vásárlásakor, hogy tudniillik a sok meghibásodás nem feltétlenül az új vezető hibája, hanem a jármű elavultsága az oka vagy az, hogy az előző használó mennyire strapálta le a kocsit. Bár már ebben az egyszerű példában is tapasztalhatjuk, hogy a kereskedők saját hasznuk érdekében miként tudják elámítani a gyanútlan és jóhiszemű vevőket. Valahogy így zajlanak a kormányváltások is, ha a szakértőkre nem hallgatnak vagy nem is veszik őket igénybe. Máig példamutató lehet a magyar reformkor, amikor egy értelmes réteg, főleg a középnemesség, tudatos felkészítése kezdődött el. Ezért volt lehetséges, hogy míg 1848-ban az európai forrongások másutt csak az elégedetlenség miatti lázadás szintjén mozogtak, addig Magyarországon egy felkészült vezető réteg vértelenül vette át a hatalmat, céltudatosan és fokozatosan kiépítve a társadalmi szerkezetváltás lényeges pilléreit: a népképviseletet, jog- és jötelességbeli egyenlőséget (a kiváltságok eltörlését), a nemzetiségek egyenjogúsítását. Habár belső feszültségek így is akadtak, de csak idegen erőszak tudta eltiporni ezeket a vívmányokat. Am a bölcs kiegyezés sok mindent visszamentett ’48 törvényeiből, azok jóvoltából, akik még a reformkor tapasztalatain nőttek fel. Vajon most meg tudjuk-e
