Irodalmi Szemle, 2000
2000/5-6 - TALLÓZÓ - Ádám Magda: Háttérmunka Trianonban
TALLÓZÓ kicsi, hiszen a nagyhatalmak által annak idején vállalt kötelezettségek között egyebek mellett Debrecenig terjedő román határok szerepeltek. Érdekes, hogy e tekintetben maga Clemenceau is összecsapott a francia vezetésű bizottsággal, és ez esetben a magyaroknak kedvezett, így a határvonalat végül a román igényeknél keletebbre tolták. A románok annak ellenére is csak részeredményeket értek el e fronton, hogy ez ügyben az olaszok is melléjük álltak. Az olasz kormány ugyanis annak idején hasonló titkos egyezményt kötött az antanthatalmakkal, s mivel ez jelentős területeket ígért számukra az adriai tengerparton, elsőrendű érdekük volt az efféle titkos egyezmények hatályosságának elismertetése. Vita volt a delegáltak között Románia Erdélyre vonatkozó követeléseit illetően is. Az első bizottsági ülésen a küldöttek megállapodtak abban, hogy Románia Erdélyre vonatkozó igényei „sok szempontból túlzottak, elfogadhatatlanok”. Az elnök felkérte hát a küldötteket, hogy tegyenek javaslatot a határokra, ám a javaslatok között igen jelentős eltérések voltak. A Magyarország számára legkedvezőtlenebb javaslatot ezúttal is a franciák terjesztették elő, akik a legnagylelkűbb területi ajánlaton túl a vasúthálózatok zömét is Romániának kívánták biztosítani, függetlenül attól, hogy azok magyar többségű népesség lakta területen haladtak. Az amerikai küldöttek javaslata a franciákénál keletebbre, nagyjából a mai állapotában jelölte volna ki a román—magyar határt. A már a másik bizottságból ismert, ám itt is tevékenykedő Charles Seymour hangsúlyozta, hogy a számára adott instrukciók nem tartalmaznak (vasútvonalak átengedését is jelentő) felhatalmazást stratégiai szempontok figyelembevételére. Clive Day, a másik amerikai delegátus pedig azt hangsúlyozta, hogy „az amerikai küldöttség az etnikai határvonalat támogatja, mivel nézete szerint ez a határ tartósabb”. A brit delegáció értékítélete azonban, akárcsak Csehszlovákia esetében, távol állt miniszterelnökükétől. így például a vasutak hovatartozásának kérdésében nem voltak hajlandóak elfogadni a román követelések olyan mérséklését, ami Magyarország számára területi engedményekkel járt volna. Az olasz küldöttek tartózkodtak a konkrét javaslattételektől, de értésre adták, hogy „a francia—angol javaslat közelebb áll hozzájuk”, mint az amerikai. Hosszú viták után, február végére s március elejére a küldöttek álláspontjai közeledtek egymáshoz, így a bizottság március 11-ei ülésén sikerült tető alá hozni és elfogadni az Erdélyre és Bánátra tett közös javaslatot. A Baranyában lévő magyar—jugoszláv határról szóló vitát későbbi időpontra halasztották. A lényeg azonban, hogy a legjelentősebb területeket érintő magyar—csehszlovák és magyar—román határt illető kérdésekben már 1919. március első felében megállapodás született. így aligha állja meg a helyét az a vélekedés, hogy a Tanácsköztársaság léte lényegesen és kedvezőtlenül befolyásolta volna a trianoni határokat. 1920. június 4-én ugyanis azokról a határokról született megegyezés, amelyekről az eredetileg ad hocnak tervezett előkészítő bizottságokban már több mint egy évvel korábban megállapodtak. Ádám Magda (H VG)
