Irodalmi Szemle, 2000
2000/5-6 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Duba Gyula: A tettek költészete (Mács József: Öröködbe, Uram... II.)
Könyvről könyvre gyönyörködtető, félelmes vagy tanulságos; önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás.” Vagy más helyütt: „S mert vándor vagy, mindennap tovább kell menned az úton, mely egyetlen célod, tehát lelked és telkedben elrejtett isteni tartalom megismerése felé vezet.” S idézhetünk tovább: „A tömegek világa csak mohó, de nem igényes. Te maradj mértéktartó és igényes.” Santiago igényes akar lenni. Abbahagyja tanulmányait és fölcsap juhásznak, mert meg akarja ismerni önmagát. Igényessége azonban Coelho jóvoltából mohóságba torkoll, hiszen anyagi természetű kincset keres és talál is. Igaz, amit a piramisok lábánál talál, még nem maga a kincs, hanem fölismerés. Csakhogy olyan fölismerés, amely a valóságos, csupa aranyból álló kincshez vezeti. Bestsellerszagú happy end, olcsó megoldás, áldozat konzumtársadalmunk oltárán. Ha Coelho olvasta volna Márait, tudhatta volna, hogy „egy kultúra nemcsak akkor pusztul el, ha Athén és Róma finom terein megjelennek csatabárddal a barbárok, hanem elpusztul akkor is, ha ugyanezek a barbárok megjelennek egy kultúra közterein és igény nélkül nagy keresletet, kínálatot és árucserét bonyolítanak le”. A ich Péter A tettek költészete (Mács József: Öröködbe, Uram... II.) Az író nehéz munkába fogott. Nemzedékregényt ír, a huszadik század apokaliptikus eseményeit örökíti meg. Nehéz gömöri életnek állít emléket, dombos tájnak és magyar falvaknak számos szereplővel. A mű magja a Mács család. A történelmet regényben megmutatni komoly kihívás. A munkát sajátossá teszi az író módszere. Egyszerű szavakkal és érthető gondolatokkal, mély átéléssel és okos derűvel mondja el, mi történt velünk! Mesélni akar rólunk — nekünk. Elbeszél. Bonyolult irodalmi iskolák és modern művészi kánonok korában nagy szó ez! Már-már kockázat, amikor a prózai mű nyelvezete szinte minden és a nyelvi forma a tartalom lehet Olyankor, amikor némely író beleizzad, hogy minél sajátosabb stílusa legyen. Nyelvezete, amely érzékletes és elvont egyszerre, áttételes és közvetett, teli eredeti szóhasználattal, metaforikus és szimbolikus sejtetéssel, belső monológokkal és a művön belül mesterkedő szerzői kommentárjaival, tisztázatlan posztmodern kedéssel. Hát ezzel a korszerűnek hitt esztétikai divattal néz szembe Mács József, és nem eredménytelenüL Úgy minősíti, hogy túllép rajta az egyszerűség felé. Felfigyeltető dolog! Mert a fentebb vázolt stíluseszmény valóban a korszerű széppróza egyik jellemzője lehet S a szürke stílus és igénytelen prózanyelv elbukik vele szemben. Esetünkben ez nem áll fenn. Az Apám regényéről írt recenziómban már kifejtettem, miért korszerű — bár más módon, mint a posztmodernnek hitt szövegek —, tehát miért modern a mű valóságlátása és nyelvezete! Egykori Karinthy-interjúban olvastam, aki a maga korában a stílus nagymestere volt, hogy mit tart a jó stílus és jeles prózanyelvezet fő ismérvének. Érthető, szabatos és magyaros legyen! Ez a magyar elbeszélőpróza hagyománya és Mács
