Irodalmi Szemle, 2000
2000/5-6 - HAGYOMÁNY - Gulázsi Aurélia: Az Erdélyi Helikon folyóirat indulásához vezető út (tanulmány)
HAGYOMÁNY GULÁZSI AURÉLIA Az Erdélyi Helikon folyóirat indulásához vezető út A világháborús vereség következményeként az 1920-ban aláírt trianoni békeszerződés elszakította az anyaországtól Felvidéket, Erdélyt és Délvidéket. Az utódállamok egyikében sem indult meg olyan könnyen, szinte egyik napról a másikra a szellemi élet szerveződése, mint Erdélyben. Már 1919. november 15-én, egy évvel azután, hogy az erdélyi románok gyulafehérvári gyűlése kimondta unióját Romániával, megjelent Nagyváradon Tabéry Géza szerkesztésével a Magyar Szó című irodalmi folyóirat, majd Zsolt Béla indított folyóiratot ugyancsak Nagyváradon, Tavasz címen. Ha rövid életű is volt Nagyvárad kettős irodalmi próbálkozása, a Magyar Szó és a Tavasz megjelenésétől datálódik a háború utáni Erdély irodalmi életének kezdete. Nem véletlen, hogy Nagyváradon születtek ezek a lapok, ott, ahol 1908-ban a Holnap cím antológia napvilágot látott, mely a decentralizáció szempontjából jelentős kísérlet volt. De bármennyire nagy tette is volt ez a decentralizációnak, A Holnap költői1 sem tudtak kikerülni a főváros vonzásköréből. A kiegyezés utáni erősen központosított módon fejlődött magyar irodalmi élet következményeként Budapest magába olvasztott minden tehetséget, a főváros a magyar író számára az érvényesülésnek és kibontakozási lehetőségnek szinte egyetlen területévé vált.^A decentralizációt végül a trianoni egyezmény kényszeríti ki. A centralizáció miatt a vidéki központok szellemi élete nem fejlődött ki, így komoly nehézségekkel kellett szembenéznie a kisebbségi sorba került magyarságnak. Ahogy Kuncz Aladár is írja: „(.) Az erdélyi magyarságot a világtörténelmi fordulat a minden vonalon keresztül hajszolt központosítás akut korszakában szakította el az anyaországtól. A centralizáció szelleme az akkori magyar közélet többi ágai között uralkodó volt irodalmi életében is. Ez pedig annyit jelentett, hogy az irodalmi központjától elszakadt Erdély ezelőtt tíz évvel úgyszólván minden alapot nélkülözött, amelyen irodalmi életét megindíthatta volna. Nem voltak könyvkiadói, folyóiratai, nem volt beszervezett olvasóközönsége, könyvterjesztése a legkezdetlegesebb állapotban sínylődött, s mindezek fejében nem voltak írói sem. (.) Ilyen kedvezőtlen körülmények ellenére is alig telt bele három-négy év, s máris olyan irodalmi mozgolódások támadtak, amelyekről az ország határain túl is hallani lehetett. Emlékszem, abban az időben Budapesten tartózkodtam, s már Reményik és Áprily verskötetei a kezembe kerültek. Igaz, kis füzetek voltak csupán, egyszerű, szegényes kiállításban, de már bennük volt az erdélyi hang s a meginduló lendületvonala. Folyóiratok is keletkeztek: a Pásztortűz, a Napkelet s Osvát marosvásárhelyi Zord Idők-je. Hallottunk Pesten Nyírő székely színekben gazdag írásairól, Berde novelláiról, Molter kritikáiról és Tompa
