Irodalmi Szemle, 2000
2000/5-6 - KEGYELET - Ordódy Katalin halálára (Szeberényi Zoltán)
JSiJtivJ x JuXiXj I Ordódy Katalin halálára A megrendültség többnyire közhelyeket csal az emlékező tollára: Ordódy Katalin távoztával egy sajátos színfolttal lett szegényebb a szlovákiai magyar irodalom. Az író azonban nem tűnhet el nyomtalanul. Az a sajátos színfolt, amit Ordódy Katalin képviselt irodalmunk sokszínű palettáján, nem tűnik el, csupán végső árnyalatában rögzült. Az életmű lezárult, nem változik tovább. Csupán két esztendeje, hogy lapunk hasábjain még alkotóműhelyének folyamatos bővüléséről, dinamikus változásairól szóltunk az írónő születésének kerek évfordulója alkalmából. Művének további sorsa immár az olvasói utókor érdeklődésének függvénye. Az egész magyar nyelvterületen voltak és vannak olvasói, de mondandója leginkább a hazai olvasókat illette. „Elsősorban a dél-szlovákiai magyar olvasókra gondolok mindig — nyilatkozta egy ízben. — Könyveimben az itteni magyarok identitástudatát szerettem volna erősíteni. A regényeimet elsősorban »magunknak« írtam.” Ordódy Katalin szinte első publikációitól kezdve széles körű olvasói érdeklődésre számíthatott. Első könyvsikerét a gyermekolvasók körében aratta. Verses meséi — Évi, Pisti, idesüss — két kiadásban jelentek meg. Nem véletlen, hogy éppen a versformában debütált, önéletrajzi vallomása szerint először a verses forma bűvölte el, költői kezdeményeit még a tizenéves korának elején vetette papírra, első versét az anyanyelv ihlette. Alakuló értékrendszerében a művészi produkció és az anyanyelv mindig szorosan összetartozott. Kezdetben csak verseket írt, sok műfajú íróvá aránylag későn, a felnőttkor küszöbén jóval túl fejlődött. A szépen bontakozó költői-művészi hajlamainak, fejlődésének történelmi események vetettek gátat, hosszú évekre le kellett mondania költői ambícióiról. Az ötvenes évek elején, a hurráoptimizmus, a kincstári lelkesedés körülményei között próbálkozhatott meg ismét a lelke mélyén dédelgetett tervei megvalósításával, művészi hajlamai kibontakoztatásával. Ismét a vers műfajához folyamodott. Költőként azonban már korosán, 35 évesen jutott először nyomdafestékhez 1953-ban közölte a Fiamnak című versét az Új Szó. Ezt követően rendszeresen jelennek meg versei a hazai magyar sajtóban, főként a Dolgozó Nő, a Szabad Földműves és a Fáklya lapjain. Első könyvsikere — a már említett verses mesék — az írónő verselési készsége mellett epikai hajlamait is bizonyította. Barátai, írótársai az elbeszélői műfajok, a próza műformáinak művelésére biztatták. Alkotói tevékenysége az ötvenes évek második felében fokozatosan a közírás és széppróza műfaji változataira terelődött át. Különösen a kulturális és irodalmi publicisztika műformáiban, a karcolat, a hírlapi tárca, az elbeszélés műfajában mozgott otthonosan, de leginkább a terjedelmes epikai műfajok vonzották.
