Irodalmi Szemle, 2000

2000/5-6 - KEGYELET - Ordódy Katalin halálára (Szeberényi Zoltán)

Ordódy Katalin halálára

Legjelentősebb írói sikerei a gazdag valóságtartalmú, lassú kifejlésű, emlékező- elbeszélő alapállású regényhez fűzik. Már első regényével — Megtalált élet, 1958 — szokatlan visszhangot keltett a kritikusok és az olvasók körében egyaránt. Az írónő megtalálta igazi műfaját, amelyben adottságai leginkább érvényesülni tudnak. Korán tudatosította írói-alkotói célkitűzéseit. „Minden művészeti ágban — nyilatkozta —, de különösen az irodalomban az ember elsősorban önmagának — az embernek a kifejezésére törekszik. Kort, társadalmat, eszméket, problémákat emberrel viszonyít, azért az író számára mindennél fontosabb kell hogy legyen az emberábrázolás hitelessége.” Ez a gondolat hatja át első regényét is. A műben nagyarányú tabló keretében bemutatta egy vidéki városka polgárainak sorsát, az 1938—1950 közötti időszakban kialakult társadalmi-politikai helyzetét, életük legégetőbb kérdéseit. A sok szereplőt felvonultató, közvetlen és közvetett tapasztalatokra épülő regény központi alakja egy korán özvegyi sorsra jutó fiatalasszony, Korláth Zsuzsa, akinek sorsát a háború borzalmai, a béke első éveinek viszontagságai határozzák meg. Passzívan sodródik az eseményekkel, míg emberi öntudatára- jogaira nem ébred, meg nem találja a hozzá méltó életformát. A regény viszonylagos közönségsikere ellenére sem mentes a hibáktól. A pályakezdő író kitűnően ismeri a kort, a kispolgári közeget, de a hatalmas anyag szerkesztési feladatát, a sokágú és sok szereplőt felvonultató cselekmény vezetését nem tudta kellő szinten megoldani. A mű mégis meghatározta az írónő további pályáját, s a kritika is egyértelműen a regény műfajának művelésére biztatta. Hamarosan új regénnyel jelentkezett. Ha ez egyáltalán lehetséges, még nehezebb írói feladatot vállalt magára. Nemzedékek (1961) címen az ún. nagyregényre tett kísérletet, amely támadható felületei ellenére súlyban és jelentőségben egyaránt fontos helyet foglal el írói fejlődésében. Hatalmas időbeli távolságot befogva nemzedékek sorsában idézi fel a múlt és a közelmúlt, a jelenhez vezető út eseményeit, társadalmi és történelmi összefüggéseit. A regény ihlető motívuma a lázadás (a kiadói program még Lázadók címen hirdette), a sorsukból, osztálykötöttségeikből kitörni akarók indulata. Cselekménye a békebeli Prágában indul, átíveli az első világháború éveit, a két világháború közötti időszakot, s a második világháború zárószakaszában tetőzik. Erre a regényre is az emlékező-elbeszélő előadásmód jellemző, akárcsak az előzőre. Jelentős szerepet kapnak benne önéletrajzi mozzanatok, közvetlen élmények és tapasztalatok. Két fiatalember, egy egyetemista és egy pincérből lett villamoskalauz, megszökik a nyilasok fogságából, s a fasiszták elől bujdokolva felidézik életútjukat. Három nemzedék sorsa bontakozik ki elbeszéléseik nyomán, küzdelmek és elomlások, fájdalmak és örömök, életutak, melyeken piros vonalként húzódik végig a harc a maradiság, az előítéletek, az osztálykötöttségek, a társadalmi és szociális igazságtalanságok ellen. A nagy vállalkozás fogyatékossága, hogy a társadalmi-történelmi leírás gazdagsága gyengíti, szinte elnyomja a lélektani motivációt, lefokozza a jellemábrázolás hitelét.

Az eddigiekhez hasonló írói eszközökkel, de életrajzi mozzanatok nélkül, s egészen eltérő indítékok alapján készült harmadik regénye, a Dunáról fúj a szél (1963). A kor kultúrpolitikai követelménye volt, hogy az írók minél