Irodalmi Szemle, 2000
2000/5-6 - ANKÉT - Dénes György versei
Dénes György Ünneplőben várni Mondjatok valami gyönyörűt s igazat, hadd legyek tőle jobb, tisztább, szabadabb. Úgy kéne egy szépen ívelő gondolat, úgy kéne már, mint éhezőnek a falat. Ki kellene vetni telkemből a rosszat, hívebben élni és ámulni naphosszat, rácsodálkozva virágra, lombra, égre, fölkészülni a szeplőtlen üdvösségre. Le kéne vetnem mindennap a darócot, ünneplőben várni a napot, a holdat, mintha csak templomba lépnék, áhítattal nézni a csillogást s megtelni vigasszal. Míg a lelkem teremtőjével egyesülne, az önzés, gonoszság bugyrába merülne, mint a rózsa kelyhe, az ige kinyílna s üzenet égne szívem falára írva. Szobor Jaj, visszhangtalan és rideg kőből faragták lelkedet, kő őrzi már, időtlen álom, csöndbe dermedő föld, egek roppant burája, eltökélt forma, mit isten ujja vágott, hogy benned élje majd tovább a boldogtalan halhatatlanságot. Ájulás előtt Elméjéből hűtlen kilép a benne rejlő földi kép.
