Irodalmi Szemle, 2000
2000/5-6 - ANKÉT - Nádas Péter: A szabadság tréningjei (elbeszélés)
Nádas Péter túlélőként a saját sorsát éli át, miként tudhatna Werther szenvedésével valamit kezdeni. S ugyanígy a Faust. Ebből a nyomorúságos évszázadból visszanézve az én szememben a Faust nem egy univerzális személyiség világkölteménye, hanem egy állandósult, feldolgozatlan, grandiózus depresszió érzékeny és értelmes, nagyon is személyre szabott leírása, megjelenítése. Zsenialitása történeti A depresszió tárgyai nincsenek benne világosan megnevezve, sőt, minden megnevezése tudatos félrekeresztelés. Arra a mintára működik, ahogy a zsidók bánnak Isten nevével. Hihetetlen mennyiségű nevet kell használniuk, hogy soha ne a valódi nevet vegyék a szájukra. Goethe megmutatja, hogy a szavak áradó és áttekinthetetlen halmozásával miként lehet elfedni tárgyunkat Nem csupán a németet, hanem a modern európai mentalitás mintáját alkotta meg. Kitalálta, hogy szorgalmas, napi munkálkodással, miként fedheti el valaki saját realitását. Következetesen másról beszélt, mint amit tudott, s ezzel letette az elhallgatás modern európai szövetségének alapkövét. Werther halála a szerző hazudozásra való mély hajlama miatt olyan megrázó mindazoknak, akik maguk is legszívesebben a halált választanák, mintsem szerelmet hazudjanak annak, aki iránt semmit nem éreznek, s ezzel hallgattassák el örökre valódi szerelmüket. Werther inkább szerelmet hazudik önmagának, csak hogy barátjának bevallhassa valódi érzelmeit. Eckermann összehasonlíthatatlanul élőbb, nyersebb ember Goethénél. Pontosan fordítva csinálja. Megnevezi rajongása tárgyát, s mintegy annak ellenére rajong érte, hogy Goethe napestig laposságokat locsog neki. Locsognia kell, hiszen saját receptje szerint vadul dolgozik depressziója ellen, s pontosan tudja, hogy ennek érdekében mit hallgat el. Goethének soha nincsenek valódi szavai arról, hogy mi készteti őt Eckermann társaságában a monológra. Egyáltalán, miért akar naponta valakinek a közelében lenni, akinek nem képes mást mondani, mint üres általánosságokat. Goethe megtanította Eckermann olvasóit, miként kell személyiségük kínos tényeit olyan elvont formában előadniuk, amivel már senkit nem feszélyeznek vagy sértenek. Eckermann olthatatlan szerelme ugyanakkor mindenki számára világos, minden európai nő és férfi maga is átélte már. Ezt a szerelmet a fiatalabb az idősebb, a feltörekvő a tekintélyes iránt érzi. Érzéki rítus ez, melyet az európai polgárleányoknak és polgárfiúknak mindenféle kérdés és kétely nélkül el kell sajátítani, cseles technikáit tovább kellett adniuk. A rítus kultúrtörténeti forrásai megnevezhetők. Az előbb aszkézisra, később puritantizmusra törekvő kereszténység szublimálja így a görögök fiúszerelmét, hogy a pedofil kapcsolat sémáját minden ízében megőrizhesse. Az antik felfogás szerint a fiatalabb és az idősebb között tiltott a kölcsönösség. Viszonyuk szoros, életre szól, de érzékileg mindkét fél részéről aránytalannak kell maradnia. Húszéves voltam, amikor elolvastam a Werthert, aztán zsinórban olvastam tovább Goethe csaknem valamennyi művét. Nem mintha valaki ijesztgetett volna, hogy ne lennék el nélküle. Valamiféle általános művelődési kényszer vezethetett hozzá, de nyomban föltárult egy ismerős, vad világ, mely nem vonzott, holott halálosan izgatott. Bozóttal benőtt, viharos tájék, mindenféle túlhabzó patakokkal, melynek
