Irodalmi Szemle, 2000
2000/5-6 - ANKÉT - Nádas Péter: A szabadság tréningjei (elbeszélés)
Nádas Péter ták, az onanisták, s külön csoportot alkottak azok a radikális leszbikusok, akik élesen elutasítottak mindenféle férfiakkal való közösködést, mivel a penetráció puszta lehetőségét azonosították a politikai elnyomással. Megint külön csoportot alkottak azok a mérsékeltek, akik meleg férfiakkal csináltattak maguknak utódokat, de ugyanígy külön csoportokba tömörültek, más bárokba jártak, másféle ruhákat viseltek, sőt a bajuszukat és a hajukat is másként vágatták azok a férfiak, akik az orális, az anális, az urinális vagy éppen a fekális örömöket részesítették előnyben, avagy bőrben, lakkban űzték, aktívan, passzívan. Amikor Michel Foucault A szexualitás története című nagy művének harmadik kötete megjelent, becsapott a ménkű. „Szegény kis nyulacskám, mi mindent el nem képzelsz” — mondta fiatal barátjának egyik este az akkor már nagybeteg, betegségét azonban mindvégig titokban tartó filozófus. Hervé Guibert az előző napon tért haza Mexikóból, s mivel a repülőn hirtelen belázasodott, arra a baljós következtetésre jutott, hogy AIDS-e van. „Ha minden vírus halálos lenne, ami ezekkel a charterekkel állandóan körülrepülgeti a földet, akkor már régen elnéptelenedett volna az egész földgolyó.” Egy beteg szájából, aki a kór lefutásának immár minden fázisát ismeri, igazán sajátos vigasztalás. Nagy művének negyedik kötetét Foucault nem fejezhette be. Guibert, akit Rue de Bac-i lakásának konyhájában ülve nyulacskájának nevezett, ma szintén halott. Még igen nagy tapasztalattal is nehéz a kérdésre válaszolni, vajon egyedül avagy kötelékben élő lény-e az ember. Ez egy olyan kérdés, amelyet senki meg nem kerülhet. Fiatalabb korában tudja, hiszen párt választ magának, gyermeket nemz, nevel, biztonságából azonban az évekkel arányosan valamennyit mindig elveszít. Nem az a kérdés, hogy szociálisan szabályozott kötelékben él-e az ember. Igen, hogyne. Hanem az a kérdés, hogy amennyiben szabályozott kötelékben él, családokban, hordákban, csordákban, törzsekben, nemzetekben, államban, szervezetten, akkor az első adandó alkalommal miért tiltakozik ellene, miért akarja áthágni, széttörni, megkerülni azokat a formákat, amelyek keretet adnak az életének, miért fejleszt ki önmagában és csoportosan olyan devianciákat, amelyekkel aztán mások számára megközelíthetetlenné és élvezhetetlenné teszi önmagát. Miért eszi föl, miért ássa alá, miért fosztja ki, miért dúlja szét az államot, ha egyszer nem tud nélküle élni. A kettősség a modern tömegtársadalmakban látványosabb, mint a zártabb, archaikusabb közösségekben, bár falu bolondja, tolvaj vagy csavargó ott is akad bőven. A modern társadalmak peremvidékein a nomádok és kívülállók óriási tömegei vergődnek individuális szabadságukra bízva, miközben nem tudják, hogy mit is kezdhetnének mindezzel. Életük értelme kimerül egy korai lázadásban, melynek egész életükben nyögik a következményeit. Ráadásul alig valamiben különböznek azoktól a nagy, szürke tömegektől, akik személyes szabadságuk rovására élnek kiegyensúlyozottabb életet, s individualitásuk kifejezésére speciális kicsapongásokat kell keresniük. Ezek a lázadásként
