Irodalmi Szemle, 2000

2000/5-6 - ANKÉT - Nádas Péter: A szabadság tréningjei (elbeszélés)

A szabadság tréningjei

rendszeresített, üzletszerűen felkínált kicsapongások észrevétlenül visszakormányozták a modern tömegtársadalmakat a mágiához, bár ugyanezek a társadalmak a felvilágosodott lélektani tudásukról, a mentális átláthatóságra és megbízhatóságra való törekvésükről sem tudnak teljesen lemondani. Egész adminisztrációjuk, technikai és technológiai eszköztáruk fejlesztése és karbantartása értelmük pallérozottságán áll vagy bukik. Vergődnek, egyensúlyoznak, csapongnak a mágikus és a mentális között. A korszak technológiai és technikai tudásának szintjét ilyen óriási tömegek nem tudják a megfelelő mentális tudás szintjén követni, de az ásító hiányt sem tudják semmivel kitölteni. Ennek a műveletnek az elvégzéséhez elemi szinten sincsenek meg a társadalom mentális technikái. Szinte szükségszerű a modern tömegtársadalmak mentális regressziója. A modernizáció újabb és újabb löketekben megnöveli a technikai készségeket, de mentális szempontból üres, kitöltetlen foltokat hagy.

Nem csoda, ha roppant embertömegek faképnél hagyják az értelem minden szegényes ajánlatát és ígéretét, s visszatérnek a rítushoz, a mítoszhoz, a mágiához, mindahhoz, aminek az individuális eszközökkel megszerzett tudáshoz nincs köze. A korai popkoncerteken szabadult el olyan jellegű erőszak és pusztító szándék, mint amilyen most a sokkal veszélyesebb állagú labdarúgómérkőzéseken. Vajon a zene változtatta-e meg időközben a közönségét vagy a közönség kanalizálta-e kellemes érzésekbe és drogokba a napi agressziót? Vajon a labdarúgás olyan ártalmatlan játék-e, mint ahogy önmagáról állítja, s ezért csupán a véletlen műve lenne-e, hogy a szociális kötelékek éppen stadionokban szakadnak át?

A bűn kategóriája mindenesetre lekerült a napirendről. Rossz és jó között nincsen többé különbség. A köznapi diskurzusokban kerülni kell a minősítéseket. Gyilkosság és szex rituális bemutatás tárgya lett, kultikus tárgyak. A mentális tudást, az önismeret és az önkorlátozás szigorát, aszkézisét, különböző tréningjeit váltja ki. Szükségtelenné teszi a korábbi lélektani iskolákat.

Az irodalom legnagyobb gondja ma a mondatok linearitása, történetisége, s az ebből következő rideg, egyirányú szerkezet.

Közel a tenger, mely az ősz gyöngéden meleg szárazföldi levegőjét nem engedi a hegyek között megrekedni, fuvallataival meglebegteti. Szaglással csaknem szétválaszthatok. Mintha azt mondanám, ez a föld meleg lehelete, most pedig a tenger hűvöse sodródik rajta át. „Nem értem, miért adják nekem táncolni ezeket a szerepeket” — olvasom éjszaka Nyizsinszkij naplójában. „Szeretem magam megmutatni. Lázas leszek tőle. Szeretem a lázam, de nem szeretem az udvarlásokat.” Néha lovak nyihognak az éjszakában. „Nem hagyom magam elcsábítani.” Hajnalban megint lónyihogásra ébredek.

Hajnal van, s még mindig beszélnek. „Meg tudnád-e nekem mondani, hogy mi a kapcsolatunk lényege.” Ez hamisan hangzik, s félre is billenti kicsit a fejét, lássék, kérdését nem kell egészen komolyan venni. Odakinn ritkán látott