Irodalmi Szemle, 2000
2000/1-2 - ANKÉT - Alabán Ferenc: „A kisebbségi irodalom küldetésének megértéséhez nem legendák és szólamok szükségesek...” (ankét)
ANKÉT dolgokról) alkotott véleményformálásától, mert azt is áthatja és egyben meg is határozza. A komplex szemlélet az életműben csak erőszakos módon választhatja szét a történész, az újságíró, a politikus, az irodalmár, a közösségi ember attitűdjét. Egész eszmerendszerében — s ez kisugárzó alaptétel — a kisebbségi kérdés elválaszthatatlan az erkölcsi igénytől és a minőség elvétől. Ez annak a meggyőződésnek a hirdetését jelenti, hogy egy kisebbség a kitárulkozó világban, ha létezni akar, csak mint minőség tarthatja magát. S ez a megoldás az elzárkózás helyett az egyértelmű nyitottságot feltételezi. Éppen ezért, a kompetenciáját helyesen értelmező irodalomtudománynak és kritikai értelmezéseknek jelenünkben elsősorban nem az a feladata, hogy tételszerűen és jelszavakat kihámozva nyúljon a Fábry-műhöz, vagy hogy ismételten hangsúlyozza az életművön belül pusztán esetlegességként előforduló téves nézeteket, hanem az ellentmondásokat bírálva (azokat egyáltalán nem elhallgatva) arra kell ügyelnie és figyelnie, hogy elevenen tartsa és tudatosítsa az egész életmű lényegét, a Fábry Zoltán-i örökséget: a háborúellenességet, az erőszak elleni fellépést, a műveiben ható erkölcsi sugárzást, a minőség igényét. Kisebbségi szépirodalmunk legjelentősebb alkotóinak kiemelésekor — a műalkotások számbavételéhez hasonlóan — szintén a műnemi és műfaji megközelítés tűnik a járható útnak, azzal a különbséggel, hogy most a prózával indítunk. A regényírók közül Dobos László és Duba Gyula tipikus kisebbségi prózaírók, mivel alkotói figyelmük valójában az egész szlovákiai magyar kisebbség történelmét átfogja. Egész eddigi életművük céltudatos írói koncepció szerint formálódott, s műveik a szlovákiai magyar próza egészére vonatkoznak, részben pedig a csak rájuk jellemző esztétikai kérdések egész sorát is felvetik. Mindkettőjük fejlődésének egyik fontos ismérve, hogy az ábrázolt világ központi és meghatározó magjában ugyanaz marad, de regényenként tágul, differenciálódik és gazdagodik. Dobos műveiben a realizmus, a publicisztika (riport) és a mítosz, Duba alkotásaiban a történet, a realista ábrázolás, a humor, a dokumentáció (szociográfia) rétegeződése, mindkettőjük esetében a sajátos szerkesztésmód, a pszichológiai szempontok érvényesítése teszi elmélyültté a kisebbségi ember életének, történelmének és jelenének megörökítését. Erkölcsi, világszemléleti és magatartásbeli kérdések művészi feltárása adja műveik hitelét, mely a múltra is tekint, a történelem intelmeinek pontos rajzával, s a jelen változásaival és szellemével láttatja a szlovákiai magyar kisebbség sorsának alakulását, szépírói eszközökkel rajzolja annak történetét. Ehhez a prózaírói vonalhoz tartozónak érezzük Mács József és Gál Sándor regényeit és elbeszéléseit, akiknek legfontosabb ihletője szintén a kisebbségi sors, annak múltja és megnyilvánulásai, mely elválaszthatatlan az egyetemes magyarság helyzetének komplex és történelmileg-lélektanilag hiteles értelmezésétől. A szlovákiai magyar prózairodalomban bizonyos értelemben áttörést jelentettek a nyolcvanas években Grendel Lajos sorjázó művei, s kritikai visszhangjukkal is felhívták magukra a figyelmet. Regényeiben Grendel szintetizálta a magyar irodalom aktuális értékeit, a világirodalmi (Proust, Eco...) és filozófiai (Heidegger, Kierkegaard...) hatásokat műveibe olvasztotta. Alkotásai abban is újszerűek, hogy nem csupán egyetlen értelmezést, hanem az
