Irodalmi Szemle, 2000
2000/1-2 - ANKÉT - Alabán Ferenc: „A kisebbségi irodalom küldetésének megértéséhez nem legendák és szólamok szükségesek...” (ankét)
A kortárs magyar irodalom fél évszázada Szlovákiában Megmozdult világban, Fábry Zoltán élete és munkássága (1987), Escorial Közép-Európában (1992), Két költő nyomában (1995)... A teljességre való törekvés igénye nélkül állítható, hogy a felsorolt irodalmi műalkotások nem gyökér nélküli, hanem sajátos karakterű és paraméterű kisebbségi irodalmat határoznak meg, mely nem alkalmi műveket, alkotói célokat és megvalósulásokat példáz. Értékeinek viszonyítása nem mellőzheti kötődéseinek körét és rendszerét, ezért értékelése és megméretése kérdésében is figyelembe kell venni kapcsolódásait. Természetes a viszonya és kapcsolódása az egyetemes magyar nemzeti irodalomhoz, másrészt — mint kisebbségi irodalom — a szlovákiai irodalomnak is része. Ezzel kapcsolatban saját meghatározóját sem tévesztheti szem elől, így önnön létét sem adhatja fel, mivel az szervesen összefügg megmaradásának, perspektívájának lényegével, s legjobb eredményeinek szélesebb horizontú számontartásával és megméretésével. 5. A kérdésre szinte rímel Fonod Zoltán egy húsz évvel ezelőtt, a csehszlovákiai magyar irodalom évtizedeiről írt összefoglalásának egyik megállapítása: „A csehszlovákiai magyar irodalomnak nincsenek és nem is voltak József Attilái, Móricz Zsigmondjai, Illyés Gyulái, Juhász Ferencei és Nagy Lászlói, de vannak tehetséges írói, irodalmunknak pedig ma már jó mezőnye, s olyan alkotásai, melyekért nagyobb összefüggésekben sem kell restelkednünk, vagy a gyengeségeinkre mentséget, magyarázatot keresünk. Joggal mondhatjuk, ezek az alkotások vigyázzák irodalmunk »Vesta-tüzét-, s jelentik — a régiekkel együtt — a mi új hagyományunkat” (Gyorsmérleg). A kép e megállapítás óta természetszerűen változott, az egyes alkotói pályák kiteljesedtek, más szlovákiai magyar írók és költők nem tartottak lépést a fejlődés hozta igényekkel. Ennek következtében az irodalmi élet is metamorfózison esett át, az utóbbi évtizedben szétzilálódásnak lehetünk a tanúi, bizonyos alkotókat tömörítő körök, klikkek közvetett/közvetlen érdekvédelmi megnyilvánulásai jelentik a hovátartozást, kevésbé az összirodalmi érdekeket képviselő és védő szervezeti forma. Ennek ellenére a szlovákiai magyar írók legtehetségesebbjei (érdekköröktől mentesen) egyéni teljesítményeikkel járultak hozzá e kisebbségi irodalom gazdagodásához, mellyel szellemiségének Vesta-tüzét is táplálták. Ebben az esetben is el kell tekintenünk a teljességtől, s csupán néhány kiválasztott, de jellemző pozitív példáját (joggal) adhatjuk kisebbségi irodalmunk hosszú távú és tartós irodalmi értékeket létrehozó alkotóinak. A szlovákiai magyarság eddigi legnagyobb hatású, integráns alkotói egyénisége Fábry Zoltán, ezért életműve csak fenntartásokkal jellemezhető és értelmezhető körülhatárolt műfaji kategóriákkal. Jelentős író és erkölcsi példa — túlmutat a kisebbségi kereteken, interpretálása a legszélesebb európai kontextusban is megállja helyét. Történelmi horizontokról szemlélve bizonyára nem az esztétikai és irodalmi ítéletalkotás hogyanja és milyensége jelenti az elsődleges kritériumot művei megítélésében, hanem az alkotó sajátos műfajának (az antifasizmusnak), a történelmi tapasztalatokon és a saját élmények nyomán kialakult egyértelmű állásfoglalásnak a deklarálása és cselekvő folytonossága jelenti a mércét. Ez elválaszthatatlan Fábrynak az irodalmi alkotásokról (és más
