Irodalmi Szemle, 2000
2000/3-4 - MÁRAI SÁNDOR MŰVEIBŐL - Zeman László: Tisztelgés egy életmű előtt. František Miko 80 éves
Zeman László szöveget tudati ténynek minősíti, ez sem jelenti, hogy a hátterében nem kell egy állandónak lennie. Viszont a posztmodern állásfoglalásból kifolyólag vagy a posztstrukturalizmus követelményeként — az értelem-értelmezhetőség képlékenységének eltúlzásával — az irodalommal és az irodalmi művel kapcsolatosan bármiféle rendszerszerűt tagadni kísérelnek meg. A mikói teóriában azonban, megjegyezhetjük, ez a képlékenység is be van kalkulálva..., s mindegyik írása bevon minket az irodalomelmélet és esztétika legaktuálisabb áramlataiba, párbeszédébe. Ahogy vizsgálódásakor ismételten megállapítja, esztétikája „tartalmi esztétika”, egyebek közt erre utal a lírát elemző monográfiájában olyképpen, miszerint „Az érzékelt forma csak a tematikai történéshez viszonyítva érvényes, mely révén a műbe bekerül a valóság mint probléma” (Umenie lyriky [A líra művészete]. Slovenský spisovateľ, Bratislava 1988, 91.). Továbbá, ami a rendszerjelleget illeti, alig képzelhetjük el szerinte, hogy az oly mértékben szervezett, összetett magasrendű jelenség, mint a műalkotás, nem volna létrejöttében, létében, befogadásában semmilyen szabálynak, szabályoz- hatóságnak alávetve, nem függne semmilyen törvényszerűségtől egyetemesebb értelemben. E tömör jellemzésünk nyilvánvalóan elégségesen rajzolódik ki épp a csatlakoztatott tanulmányból, amely a lírában fellépő epikai elemek mibenlétét hivatott tisztázni Amikor a fentiekben a jubiláns dolgozatainak „klasszikus” voltát hoztuk szóba, ezen azt értettük, hogy a felvetett témát részleteiben-egészében feldolgozta és lezárta, úgy, hogy további tárgyalása mellőzhető. Másrészt azonban elvben a másik lehetőséget sem zárjuk ezáltal ki, mely révén épp támpontot nyújt a folytatáshoz. Ekképpen tértünk rá más — a metrikai-ritmikai — szint felől az Ady-vers összevetésére szlovák fordításaival, felvéve az anyagba Marko változatát is (1. kötetünkben Sabollal mint társszerzővel írt vizsgálatunkat, i.m. 129—142). De a „szegmentum” koránt sincs lezárva, a költeménynek a mikói elemzésben meghatározott „emblémaszerűségét” igazolja, hogy Karol Strmeň is próbát tett vele, mégpedig a többi fordítás ismerete alapján, s ezek közül Valentin Beniak „katolikus” fordítását emelte be. Ez esetben pedig a „nyitrai iskolában” is járatos és továbbfejlesztett kettős és többes „metaszöveg” (Popovič) fogalmához folyamodhatunk rávezető taglalásakor. Az iskolának František Miko a vezéregyénisége, munkásságával mindenkor megadta az irányvételt (szakágazatok közti, interdiszciplináris jelleg; a nyelvelmélet, közléselmélet és az irodalomelmélet összefüggése, az irodalom létformái és a szociológiai aspektus, a befogadás mint szemiológiai folyamat stb.), miáltal igazodni volt képes a tudomány fejlődésében beálló fordulatokhoz. Mint nemcsak irodalomteoretikus, hanem nyelvész is, belátta a két terület kölcsönösségét, kapcsolatait, a nyelvben, nyelvi közlésben is létező sajátságoknak az irodalmi szövegben differenciált és összeálló eredőjének státusát, valamint a különféle szakterületek áthatódásának leírásában a fogalmak-termi- nusok jelentésmódosulását. A nyelv- és az irodalomtudomány kölcsönössége a Prágai Iskolának meghatározó jegye volt klasszikus szakaszában (Mukaíovský, Jakobson), s megmaradt mai felújulásában. Eszerint nem véletlen a közelmúlt-'
