Irodalmi Szemle, 2000
2000/3-4 - MÁRAI SÁNDOR MŰVEIBŐL - František Miko: Epikai elemek a lírában (tanulmány)
František Miko szubjektum—objektum közvetlen oppozíciója érvényesül, a kommunikáció síkjában azonban a szubjektív másodlagos pozícióba kerül (ez esetben az operativitás—ikonikusság ellentétpár a primer), továbbá az objektivitás a közléstartományban fogalmi, valamint élményjellegű objektivitásra tagolódik. S mivel eközben nem a tárgy közvetlen megragadásáról van szó, hanem annak a nyelv által folyamatosított ábrázolásáról, a jelenség leírásában nem az „objektív” jelölést használjuk, hanem a kifejezés ikonikus jellegéről beszélünk. De az élmény objektivitása sem képvisel olyan sajátosságot, amely a szubjektivitással szembeállítható lenne. Az élmény épphogy a szubjektívnak és ellenpólusának is közös álcája. A művészet lényegéből adódóan pedig tudjuk, hogy ezt az érdeklődésünket kiváltó s esztétikailag hatásos pólust nem lehet azonosítanunk bármiféle konkrét tárggyal vagy cselekménnyel\ hanem kizárólag és csakis olyannal, amely az emberrel kapcsolatban lényeges. S a kifejezésnek épp ily módon — dinamikájában és emberközpontúságában — meghatározott és kijelölt cselekményszerűségét foghatjuk fel a szubjektívnak keresett tagpárjaként. A hagyományos líra típusára jellemző, hogy nem tartalmaz közvetlenül epikai cselekményt. Ha a közlésnek a „téma” kifejtését biztosító eljárásmódját kívánjuk jellemezni, érzelmi telítettségű leírásról, érzelmi áradás kifejezéséről beszélünk, viszont körülményes lenne elképzelnünk az érzelem „elbeszélését”. Az érzelmi telítettséget ugyanis, vagy szabatosabban a kifejezőértékek rendszerének értelmében a szubjektivitást, amelynek az érzelmi jelleg csak egyik szélső ága, a kifejezésben az epikai cselekményesség keresztezi; a két elem versenytársi viszonyban van. Amint utaltunk rá, az élménytartalom és az „átélés”, az objektív és a szubjektív aránya a jelenségnek lélektani síkjában is változó, s a két összetevő részesedésének oszcillálását és versengését a már ismertetett minta szerint kell elképzelnünk. Tudniillik minél kevésbé problematikus az ember számára emberi létének biztosítása szempontjából az objektív tartalom, annál inkább érvényesül a szubjektivitás mint az objektív tartalomnak pusztán technikai közege (például a szakmai és a tudományos gondolkodásban), s megfordítva: az objektív tartalom kérdésessé válásával arányosan nő a szubjektív részesedése és hatása, llyformán, amikor a szubjektív reakció az élmény középpontjába kerül, ez nyilvánvalóan az objektív tartalom körülményességéről vall, amit a lírai jellegű próza (lírizált próza) elemzése során állandóan észlelhetünk. S végeredményben a cselekmény problematikussága esetleg csupán arra korlátozódik, hogy a cselekményt nem lehet végigvezetni, a konfliktus megoldhatatlan; ilyen értelemben alkalmaztuk adott helyzetben az akadályozott szüzsé jelölést. Úgyszintén kifejtettük másutt többek közt azt is, hogy épp a vázolt viszonyra alapozzuk a líra generatív modellezését. A lírát és az epikát ugyanis nem mint két egymástól független jelenséget szemléljük, hanem úgy, hogy a líra az epikából származtatható mint a kifejezés meghatározott feltételeiben az epikai szerkezet felépítésének bizonyos szintjén — s az egész szövegben érvényesülő visszahatással — fellépő összetevő. A funkcionális kiindulópontot pedig az epikai cselekmény akadályozottságában, s a tematikait az akadályo-