Irodalmi Szemle, 2000
2000/1-2 - ANKÉT - Alabán Ferenc: „A kisebbségi irodalom küldetésének megértéséhez nem legendák és szólamok szükségesek...” (ankét)
ANKÉT nélküli szobrok (1964), a Földközelben (1965), A forrás éneke (1965), a Ketten (1966), a Tériszony (1968) című kötetek; a prózairodalomban a Megtudtam, hogy élsz (1963), a Csillagtalan égen struccmadár (1963), a Kásahegy (1966), a Földönfutók (1967), az Adósságtörlesztés (1968), az Agnus dei (1969) értékelhetők a legmagasabbra; a hetvenes években megjelent verskötetek közül Az idő börtönében (1970), az Érintések (1972), a Kőlapok (1973), az Édennek neveztem (1975), az Ithakából Ithakába (1975), a Crusoe-szaltók (1976), a Krétakor (1978), a Genezis (1979), a Mikrovilág (1979); a prózai művek sorából a Szabadesés (1970), az Ugrás a semmibe (1971), A keskenyebb út (1971), az Időzített boldogság (1973), az Elsőosztályú magány (1974), az Egy szál ingben (1976), az ívnak a csukák (1977) című kötetek emelkednek ki az átlagból; a nyolcvanas években kiadott versgyűjteményekből a Cudar elégia (1981), az Adalékok a Nyolcadik színhez (1982), az Istentelen színjáték (1983), Az Éden és Golgota között (1984), a Téridő-szonáta (1984), A felkiáltójeles ember (1987); a prózairodalomban legjelentősebbnek számító Szélfúvásban (1980), az Éleslövészet (1981), az Örvénylő idő (1982), a Sodrásban (1984), a Veszteglők (1984), A képzelet szertartásai (1988) című kötetek érdemelnek megkülönböztetett figyelmet; a kilencvenes években számon tartott verskötetek közül Az ibolya illata (1992), A stigma krátere (1994), A következő halál (1994), a Mittelszolip- szizmus (1995), az Aleatória avagy a megírhatatlan költemény/tartomány (1998), a Négy negyed (1999); a prózai könyvekből az Einstein harangjai (1992), az Álmodtak tengert I.-II. (1993,1995), a Magasság és mélység (1994), a Tömegsír (1999) című alkotások jelentik ennek a kisebbségi irodalomnak a megtartó erejét. A szlovákiai magyar irodalom — az előbb említettektől eltérően — leggyengébben művelt területe a drámaírás, figyelembe véve azt, hogy születtek ugyan színművek; vígjátékok és drámai átdolgozások, jelentős dramaturgiai értékeket felmutató alkotások azonban nem jöttek létre. Külön szükséges említeni azokat a szociográfiákat, melyek jórészt szépírói eszközökkel vannak megírva. Példaként sorolhatjuk fel itt a Vajúdó parasztvilág (1974), a Mesét mondok, valóságot (1980), a Mindenekről számot adok (1984) című műveket. Nyilvánvaló, hogy ez a rövid áttekintés nem lehet teljes, mivel az említett műalkotásokon túl több vers, novella, regény vagy éppen az ifjúsági és gyermekirodalom kategóriájába sorolható mű ismert, amely a szlovákiai magyar irodalom értékének tekinthető. Ezek az alkotások is hozzájárultak ahhoz, hogy gazdagodjon az egyetemes magyar irodalom, hogy művészi irodalmi eszközökkel legyen megörökítve a szlovákiai magyarság élete és gondjainak témaköre. Kisebbségi irodalmunk objektív értékrendjének kialakításához, elemzéséhez és értelmezéséhez adalékokat szolgáltattak azok a kritikai és elméleti munkák, amelyek ennek a szépirodalomnak a nyomában jöttek létre, s amelyek elősegítették a szlovákiai magyar irodalom tudatának megteremtését. Néhány meghatározó idesorolható kötet: Harmadvirágzás (1963), Gondok könyve (1982), Két kor mezsgyéjén (1967), Mérlegpróba (1978), Európai magány (1987),
