Irodalmi Szemle, 2000

2000/3-4 - MÁRAI SÁNDOR MŰVEIBŐL - Vladimír Páral: Anyaszív (elbeszélés)

Vladimír Páral

— Például tudni akarom, hogyan él a fiam! Most hol laksz, még Johannánál?

— Nem is volt semmiféle Johanna — mondta indulatosan a fiú —, hanem Jolana.

— Akkor hát Jolanánál?

— Dehogy. Ki tudja, hol van ő most. Hát ha ez annyira érdekel téged, talán jobban, mint engem: most Gitánál lakom, vagyis este még vele aludtam.

Elvigyorodott, csak annyira, hogy a csikk ki ne essen a szájából.

— De az este, persze, még messze van.

— Ne provokáld anyucikát, ha már oly sokáig várakoztattad őt a napon! — szólt közbe Nina remegő hangon.

— Te fogd be a csőröd — intette le a nővérét. — Száraz vénség.

— Miért vagy ilyen hozzám? — védekezett Nina.

— Mert ha téged simogat az ember vagy beléd rúg, te egyformán hízelegni fogsz, mint a kutya — mondta az öcsikéje.

Hagyd ezt, amikor így együtt vagyunk — akart rászólni az anyja, te vagy a mindenem, minden, ami nekem az életből megmaradt, életre kelt álmom vagy, apád és te csináltatok nőt belőlem, anyát, és te vagy a csillagom és napom, alma vagy a fámról, és szőlő vagy meggörbült testem szőlőtőkéjéről — de ehelyett bágyadtan csupán ezt kérdezte:

— És most hol dolgozol, Mirek?

— Éppen ez a probléma — mondta Mirek széles mosollyal. — A fizetés napja jelenleg nagyon messze van, s ezért, ha megkérhetlek...

És durva magabiztossággal az anyja táskájába nyúlt, mely a tolókocsira volt akasztva, s kivette belőle az összes pénzt: négyszáz koronát. Mirka formás, aranybarna keze ölbe téve mozdulatlan maradt.

— Száz elég lesz, kérlek, Mirek — könyörgött Nina, mint az a kislány a modern cseh mesében, akire a mostohaanyja minden nap piócákat rakott, hogy a gyerek mielőbb feltűnés nélkül meghaljon, a gyermek őt is könyörögve kérte. Anyuka, kérlek, ma csak egyet... — Mirek, kérlek, ma csak százat. Ebben a hónapban annyit dolgoztam, de annyit...

— Ugyan, te annyit dolgozhatsz, hogy tönkremész, mégsem szerzel semmit, csak szart.

Mirek külön tett két százast. Anyja némán szemlélte. Mirek mondott valamit, három százkoronást visszatett anyja táskájába, a negyediket zsebre vágta, s elvett a dobozból egy csomag cigarettát is, melyet a tévénézők által ostromolt trafikból hozott Nina.

— Hát csau, anyuka — mondta az anyjának, majd Ninához fordult: — Ég veled, te mátoha.

— Vigyázz magadra — mondta az anyja. — Mikor jössz megint?

— Majd — mondta a fia, s visszament az Experiment vendéglő hűsébe.

— Mit mondtam neked, anyuci — jajveszékelt Nina. — Elveszi a pénzedet, és megint eltűnik. Hát most láthattad!

— Láttam őt — mondta Mirka asszony —, csillagomat, napomat, büszkeségemet, reménységemet és reménytelenségemet, ijedelmemet és gyilkosomat.

Nina a tolókocsiban hazatolta az anyját; messze van, partnak fel; útközben