Irodalmi Szemle, 2000

2000/3-4 - Márai Sándor: Ujjgyakorlat (vers)

Száz éve született Márai Sándor

Meghalok, s eltűnsz. Mutasd a kezed!

Hol volt, hol nem volt... Hallgasd a mesét! Bőröd alatt lüktet az erezet.

Figyelj: csillagod gyújtja a setét.

10.

A világ és a fény oly hangot adnak,

Mint a fém és az üveg. Ez a reggel.

Minden tárgyilagos: szíved, az ablak. Hatalmas árnyékuk nő a falaknak.

Hunyd be szemed, és köss békét szíveddel. Asztalodon könyv, egy pohár, narancsok. Mindenben mély csend, kapocs, összefüggés, Mint a gyakorlótéren a parancsnok,

Állj életedben, s mondd ki a parancsot:

A világ: csapda. Nincsen menekülés.

11.

Ahogy múlik, úgy nő az élet.

Vad akkor is, ha mozdulatlan,

Kalandos, amikor henyélek.

Reng, mikor hulláma se csobban,

Húz, mint a tenger, mikor alszik.

Átlátszó, mint a jó fogalmak,

Meggyőz, mikor sóhajt se hallsz itt,

Kérdez, mikor mindenki hallgat,

És egyre sűrűbb, egyre mélyebb Egyszerre bűntett és ítélet —

Mert múlik. S múlva nő az élet.

12.

Utolsó illatod\ végső heved

Ne add ide. Még nem szállt le az éjjel.

Idézlek értelmem igézetével,

S hűlő ajkam nem mondja ki neved.

Maradj titok, utolsó szó. A testek Sötét pecsétjét, vallomás, ne törd fel.

Vegyülj, titok, sorsommal, mint a földdel A víz, a tűz, a halott istenek.